Etanol? Igen vagy nem?

Világszerte több mint 40 állam kötelezi törvényben etanol-gyártásra a gazdaságot. Az Unió etanol-politikája azonban nem kívánatos mellékhatásokkal járhat, derült ki az Európai Bizottság által eltitkolt anyagokból. Az EB 1,5 milliárd tonna üvegházgáz-kibocsátásról hallgatott, ami az európai etanol-gyártás következményeként kerülne a légkörbe évente. Ez a mennyiség egyenlő Oroszország és India éves emissziójával.

Az EB eltitkolt jelentése agrár-szakértők és mezőgazdasági vállalatvezetők állításai alapján arra az eredményre jutott, hogy 20 év alatt (tehát 2030-ig) 21 százalékkal több emisszióval járhat az etanol gyártása, mint a fosszilis üzemanyagoké. A nyilvánosság számára ismeretlen hatástanulmány részletei úgy tudódtak ki, hogy szeptemberben klímavédelmi aktivisták beperelték az Európai Bizottságot, amiért visszatartja a negatív színezetű adatokat a nyilvánosságtól.

Az európai etanolgyártás negatív hatásai
-8209és 52 372 négyzetkilométer közé tehető az új földterület, melyet igénybe kell venni az élelmiszergabona termesztéséhez, mert az etanol-növények kiszorítják a meglévő termőföldekről az élelmiszeripart.
-7 százalékos etanol-aránnyal számolva 201 millió és 1092 milliárd tonna CO2-kibocsátást eredményez az etanolgyártás, ám a politikai szándék 9-11 százalék elérésére irányul.

A washingtoni International Food Policy Research (IFPRI) megbízásából készült tanulmány viszont éppen azt állítja, az etanol 36 százalékos emisszió-mérséklést eredményez húsz éves távon.Kinek hihetünk?

Sumákol az EB?

Az EB és az Európa Tanács megtagadta a hozzáférést a ClientEarth számára a Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) által készített tanulmányhoz,melynek állításait végül elmismásolták az EU etanol-politikájának megfogalmazásakor.

A JRC számára világos volt, hogy 201 millió és 1,092 milliárd tonna közötti üvegházgáz-kibocsátással jár az etanol-gyártás a "közvetett földhasználatban beálló változások" miatt.Ez a forgatókönyv 7 százalékos etanol-arányon alapul, amit 2020-ra érnek el az uniós üzemanyagokban. De a legújabb stratégiai tervek arról tanúskodnak, a tagállamokban 9-11 százalékos etanol-arányt terveznek bevezetni, vagyis a valós légszennyezés tehát 1,5 milliárd tonna CO2 lesz.

A Bizottság képviselője azzal védekezett, hogy a 27 tagállamból 7 nem nyújtotta be ez irányú terveit, ezért nem lehet korrekt, megbízható számadatokat bejelenteni a közlekedési szektor megújuló energia-arányáról.

Vannak országok (főleg az EU-n kívül),ahol az etanol-gyártásban az ország "energiabiztonságának" biztosítékát látják: Indiában például az üzemanyagfogyasztás 73 százalékát importtal oldják meg, itt óriási a szükség a saját termelésű üzemanyagra. Ezzel szemben Brazíliában például a teljes üzemanyagfogyasztás 40 százalékát cukornádból készült etanollal oldják meg, amit az ország autóállományának 75 százaléka fogyaszt el. E rengeteg cukornádat az országhatáron belül termesztik.

Falatot a szájától...

A bővülő etanolipar újabb és újabb termőföldeket igényel, és "közvetett földhasználat változással jár", mondja a hivatalos szakzsargon. A földhasználat változása nem mást jelent, minthogy azélelmiszertermelésre használt földek etanolnövényekkel vetik be. Azélelmiszeriparból ily módon kieső búzát máshol kell megtermelni,rendszerint a harmadik világban. De az is lehet, hogy bizonyos számúföldlakó éhen marad, mert nem pótolják kellő mértékben a kiesőgabona-készleteket. Az OECD 2007-ben figyelmeztette a fejlődő világbeli kormányokat, hogy az etanol-termések szubvencionálása világszerteélelmiszerár-emelkedést indukálhat és károsíthatja az őshonosöko-szisztémákat. (Kína rendeletileg limitálta is az etanol-gyártásra felhasználható termést.)

A fejlődő országokbanélelmiszertermelésre befogott földeket gyakran az őshonos erdőktől veszik el, így a globális társadalom élelmezése nagyobb erdőirtást és több légszennyezést von maga után, mintha az etanol nem lenne ott a képletben. A kivágott fákból ugyanis nagy mennyiségű megkötött CO2 szabadul fel és jut a légkörbe (ráadásul az erdőirtást nem ritkánégetéssel oldják meg). E tényezőt azonban ritkán veszik be az etanol-tanulmányokba.

Amerikai etanol-arány
-A”Megújuló Üzemanyag Sztenderd” értelmében idén 45 milliárd liter etanolt kell bedolgoznia az olajfinomítóknak az üzemanyagba. Ezt 3-4 milliárddal máris túlteljesíti a piac.
-A sztandard folyamatosan növekszik és 2015-re 56,7 milliárd liternyi éves szintet ír elő.

Az iparág képviselői hangsúlyozzák, hogy az alapos hatástanulmányoknak magukba kell foglalniuk azt az elvet, hogy az üzemanyagnak termesztett növény először karbont vesz el a légkörből, hogy növekedjen. Az etanol CO2-mérlege tehát ezzel a -földi légkörnek hasznos- növényiéletszakasszal együtt lehet csak teljes.

Az etanolipari szereplők azzal védekeznek, hogy az élelmiszeripartól elvont termőföldek terményét másutt a termésátlag növelésével lehet pótolni, illetve új földek bevonásával a harmadik világban (a terjeszkedés tendenciája mostanában Afrikára irányul).

Az etanol védelmezői azzal is érvelnek, hogy a"második generációs" bioüzemanyagok, amik a mezőgazdasági hulladékból vagy felesleges erdőgazdálkodási maradékból készülnek (növényszárak,lemetszett ágak és indák, fakérgek, narancshéjak) hamarosan szintén belépnek a piacra, és kiváltják az első generációs etanol-anyagok(kukorica, szója, cukornád stb.) egy részét.

A ClientEarth által az Európa Tanács és az Európai Bizottság ellen benyújtott két kereset célja, nagyobb átláthatóságot kivívni, illetve a bioetanollal kapcsolatos JRC-hatástanulmány közlését kikényszeríteni.

Amerika mégis növeli az etanolgyártást

Az Egyesült Államokban 2007-ben léptette életbe a Kongresszus a bioetanol-gyártás szabályozását, melynek értelmében az akkor 26,46 milliárd literes éves gyártási volument 49 milliárdra tornázták fel, és 2022-re 136 milliárd liternyi éves termelést írtak elő, hogy így próbálják függetleníteni az országot a külföldi olajtól. Környezetvédők azonban felhívták rá a figyelmet, hogy az etanol nem tekinthető "zöld"vagy "tiszta" üzemanyagnak, mert előállítása túl sok energiát követel, gyári emisszióval jár és az üzemekből kifolyó ipari szennyvíz egész halálzónákat teremtett a Mississippi torkolatánál, illetve a Mexikói-öbölben.

A Környezetvédelmi Hatóság (EPA) mégis új rendelkezést nyújtott be jóváhagyásra a kormánynak, ami az etanol további térnyerését jelzi. Ennek értelmében a töltőállomásoknál külön E15-címkével kellene ellátni a 15 százaléknál kisebb etanol-arányúüzemanyagot kínáló kutakat. Jelenleg Amerika-szerte mindössze 2000 benzinkút tart 15 százalékos etanol-tartalmú üzemanyagot.

Az EPA e hónapban dönt továbbá arról, hogy helyt ad-e az etanolgyártók petíciójának, melyben a jelenlegi 10 százalékos etanol-minimum 15 százalékra emelését kérik az üzemanyagokban. Az etanolgyártókérdekvédelmi szövetsége, a Growth Energy úgy látja, ez az etanolpiac 58 százalékos növekedését eredményezné. A szervezet azonban nem látja célszerűnek  a kutak felcímkézését (csak felesleges pluszkiadásnak), ha az nem jár az etanol-arány bizonyos százalékúnövelésével.

Forrás: Piac és Profit



cimkék: bioetanol, bioüzemanyag