Bioetanol: csak az biztos, hogy olcsó
Kevés olyan dolog van ami egyszerre olcsó és drága, környezetbarát és káros, szűk lobbi érdekeket szolgál és jobb lesz tőle a világ. Az E85 a legvitatottabb üzemanyag, hívei a zöld és fenntartható jövőt látják benne, üldözői szerint miatta éheznek az afrikai gyerekek. Ma mindenesetre az állam jövedékiadó-mentességgel is támogatja terjedését, így száz forinttal olcsóbb, mint a benzin, forgalma tehát egyre nő.
Filléres üzemanyag, szemétből
Az új módszerrel bármilyen szerves hulladékból gyorsan és olcsón készíthető autók hajtására is alkalmas etilalkohol, a korábbi módszereknél jóval kevesebb energiabefektetéssel.
A brit bioüzemanyagok 2/3-a megbukott
Az angol utakon elérhető bioüzemanyagnak alig a harmada felel meg az állami elvárásoknak. Egy szakmai jelentés szerint az elérhető ökohajtóanyagok nagy részéről nem tudni, hogy honnan ered, pedig ez kötelező lenne.
Elektromos töltőállomások a Nyugat-Dunántúlon
Elektromos járművek feltöltésére alkalmas töltőállomások építését tervezik a Nyugat-Dunántúlon. Egy berendezés akár húsz perc alatt is feltölt például egy elektromos biciklit, az üzemanyag ára pedig harmada-negyede a fosszilis anyagokénak.
Évek óta folynak a kísérletek: hidrogén-cella Magyarországon
Amikor Magyarország nagyobb városaiban a szállópor koncentrátum a kritikus érték közelében jár, és a szmogriadót és annak következményeit sokan a saját bőrükön, illetve tüdejükben érezhetik, akkor gyakran esik szó az alternatívákról. Ha a jövő üzemanyagáról beszélünk, elsősorban az üzemanyag-cella, illetve a hidrogén mint üzemanyag kerül szóba. De mindenki tudja, mit jelent ez pontosan?
A biogáz mint üzemanyag
December 7-i Bioüzemanyag: zsákutca? című Népszabadság Online cikkben hangot adnak azoknak a tudományos kételyeknek, amelyek vitatják, hogy a bioetanol- és biodízel-felhasználás növelése a CO2-kibocsátás csökkentéséhez vezet a közlekedés területén.
Habzsoljuk a zöldbenzint
Vasárnaptól hat százalékra nőtt a hazai üzemanyag-forgalomban a növényi eredetű energiahordozók aránya. A hagyományos benzines autóval is egyre többen tankolják az E85-öt, egy év alatt tízszeresére nőtt a fogyasztás. A zöldbenzines biznisz elindult, de kérdés, hogy a megoldás valóban környezetbarát-e.
Új európai etanolipari szövetség alakult
November elején új európai szervezetet hoztak létre az etanolipar szereplői a két legnagyobb érdekvédelmi szövetség, az eBIO és az UEPA egyesítésével. A Magyar Bioetanol Szövetség, amely eddig az eBio keretében tevékenykedett, mostantól az új szövetség, az ePURE tagjaként segíti a hazai etanolszektor fejlődését – derül ki a szervezet közleményéből.
A Lufthansa már bioüzemanyaggal (is) repül
A világon elsőként a Lufthansa kísérleti jelleggel bioüzemanyagot fog használni jövő áprilistól egyes járatain - közölték Németország legnagyobb légitársaságánál hétfőn.
Az Unió alternatív üzemanyagot keres a zöldautók számára
Egy bizottsági tervezet szerint az Uniónak hosszú távú stratégiára van szüksége ahhoz, hogy 2050-ig képes legyen az alternatív üzemanyagok átvételére annak érdekében, hogy közlekedését mentesítse a szén-dioxid-kibocsátástól. A Jövő Közlekedési Üzemanyagai Európai Szakértői Csoportjának (European Expert Group on Future Transport Fuels) tervezetében felmérés készült arról, hogy milyen lehetőségei vannak Európának az olaj helyettesítésére a közlekedési szektorban.
Metanol: Üzemanyag a levegőből
Nemcsak földgázból lehet előállítani a metanolt, ahogy eddig tették, hanem a levegő üvegházhatású szén-dioxidjából is. Oláh György találmányával új eszközt kaptunk a klímavédelemre és a növekvő energiaigény megoldására?
Bioüzemanyag is káros a környezetre
A hagyományos üzemanyagok használatánál is jobban gyorsíthatja a káros éghajlatváltozást a bioüzemanyagok nagyarányú előállítása - állítja környezetvédelmi szervezetek Brüsszelben ma közzétett közös jelentése.
Elfogadták a bioüzemanyagokról szóló törvényt
Az üzemanyag-forgalmazóknak december 5-től kötelező 6 százaléknyi bioüzemanyagot értékesíteniük, ellenkező esetben januártól már büntetést kell fizetniük.
Etanol? Igen vagy nem?
Világszerte több mint 40 állam kötelezi törvényben etanol-gyártásra a gazdaságot. Az Unió etanol-politikája azonban nem kívánatos mellékhatásokkal járhat, derült ki az Európai Bizottság által eltitkolt anyagokból. Az EB 1,5 milliárd tonna üvegházgáz-kibocsátásról hallgatott, ami az európai etanol-gyártás következményeként kerülne a légkörbe évente. Ez a mennyiség egyenlő Oroszország és India éves emissziójával.
Zalaegerszegen átadták Közép-Európa első biometán töltőkútját
Közép-Európa első, biometán üzemanyag tankolására alkalmas töltőkútját avatták fel Zalaegerszegen, a Zalavíz Zrt. szennyvíztisztítójának területén.
Hulladékból készít biodízelt az Enerkem új gyára
80 millió dolláros beruházást tervez az Enerkem a kanadai Edmonton város és Alberta tartomány együttműködésével.
A bioetanol-gyártás lehet a mezőgazdaság hajtóereje
A bioetanol-gyártás lehet a mezőgazdaság hajtóereje
A bioetanol alapanyagául szolgáló kukorica termesztése a mezőgazdaság húzóágazatává válhat - véli az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete igazgatója. Bedő Zoltán az mta.hu-nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: az akadémiai intézet jelentős eredményeket ért el ezen kukoricahibridek nemesítésében és a biogáz előállítására használt fajták fejlesztése terén is. A martonvásári intézmény fajtabemutatóján mezőgazdasági és élelmiszeripari szakemberek győződhettek meg személyesen az elért eredményekről.
Éhezés az ára a bioüzemanyag térhódításának?
A XXI. század elejére az emberek, áruk és szolgáltatások szabad áramlása vált a haladás szimbólumává. E mobilitás fenntartásához rendkívüli mennyiségű energiát kell mozgósítani, ami a fosszilis energiaforrások szűkülő kínálata következtében egyre nagyobb feladat. A szénalapú energiahordozók romboló környezeti hatása miatt azok alternatív forrásokkal való kiváltása mindannyiunk közös érdeke.
Algabiodízel?
Algabiodízel?
A biodízel előállításának egyik legígéretesebb nyersanyagai a rendkívül gyorsan növő algák. Egy algatelepen évente többször is van aratás. A kérdés csak az, hogy milyen áron?
Új fenntarthatósági normák a bioüzemanyagokra
Új fenntarthatósági normák a bioüzemanyagokra
Csak környezeti fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkező bioüzemanyagok számolhatók el az Európai Bizottság döntése nyomán a 2020-ra meghatározott 10 százalékos uniós bioüzemanyag-cél teljesítésére.
 
1-20   21-40   41-60   61-80