A geotermikus energia szerepe a magyar energiapolitikában

A kormányzat (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) képviselőjének értékelése a hőszivattyús technológiákról, energiastratégiáról, pályázatokról.

Magyarország energetikai helyzetképe
• Fosszilis energiahordozók importjából fedezzük energiaszükségeltünk 62%-át
• Ezen belül a földgáz szükségletünk 82%-a import
• Erőműparkunk elöregedő, többségében alacsony hatásfokú egységekből áll
• Megújuló-energia hasznosításunk mindössze 7,3% és ennek is több mint 50%-a tűzifa együtt tüzelésből származik (e nélkül a hazai megújuló részarány a 3%-ot sem érné el!)
• Épületeink energiafelhasználása pazarló
• Nincs energetikai szempontok szerint átgondolt közlekedés-fejlesztési stratégiánk

Ebben a kiszolgáltatott helyzetben szükséges egy „túlélési” stratégia megalkotása a fenntarthatóság jegyében. Ezt a szerepet kívánja betölteni a:
Nemzeti Energiastratégia 2030 (kitekintéssel 2050-re) dokumentum
Mottó: Függetlenedés az energiafüggőségtől
A függetlenedés fő eszközei egyben a fenntarthatóság felé tett fontos lépések is: energiatakarékosság, megújuló energia a lehető legmagasabb arányban, biztonságos atomenergia és az erre épülő közlekedési elektrifikáció, közös európai energia infrastruktúra és piac, multifunkcionálismezőgazdaság Emellett nem mondhatunk le egyenlőre a fosszilis energiahordozókról sem, a méltányos áron beszerzett, ÜHG-kibocsátás mentesített földgázra továbbra is fontos szerep vár, míg a hazai szén- és lignit vagyon a magyar energetika stratégiai tartalékát adja

A Nemzeti Energiastratégia koncepciója

A fő cél, hogy az energetika fenntartható és biztonságos, illetve a gazdaság versenyképességét kiszolgáló szektorként működjön.

Az energetikai jövőkép alapja: energiahatékonyság és -takarékosság
- Teljes termékpályás programok
- Hőfelhasználás:
- Épületenergetikai program: lakosság és középületek
- Távhőrendszerek fejlesztése
- Villamos energia:
- Termelői és elosztói hatékonyságnövelés: hálózat és erőmű modernizáció
- Közlekedés:
- Közösségi közlekedés és vasút fejlesztés
- Elektrifikáció
- Szemléletformálás
- Okos mérők

A gazdaság dekarbonizációjának eszköze a megújuló energiaforrások részesedésének növelése
- Engedélyezési és szabályozási eljárás egyszerűsítése
- A megújuló energia támogatott átvételének diverzifikálása
- Decentralizált modell – okos hálózat
- Hazai innováció – mintaprojektek
Megújuló energiák elsődlegesen a hő felhasználásban:
- Megújuló energiák bevonása: geotermikus, biomassza, nap
- Hőszivattyúk
Villamos energia:
- Szél, fotovillamos – elengedhetetlen a tároló kapacitás kiépítése
- Kapcsolt rendszerek
Közlekedés:
- Agroüzemanyagok – fenntarthatósági kritériumok definiálásával
- Hosszú távon: második generációs technológiák
- Biogáz-felhasználás

Megújuló energia célszámok a Nemzeti Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben
A villamos energia és hűtés-fűtés szektorokban felhasznált megújuló energiahordozók megoszlása

2010                                        2020
Geotermikus energia + hőszivattyú                Geotermikus energia + hőszivattyú

8% - 4,48 PJ                             19% - 22,42 PJ

Stratégiai célok – geotermia

Nemzeti Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terv
„A geotermikus energia vonatkozásában a magyar geotermikus gradiens közel másfélszerese a világátlagnak, ami az ország egyik természeti kincse.”
„A meglévő magas bázisról kiindulva 2020-ra több mint háromszorosára nőhet a geotermikus energia fűtési célú hasznosítása.”
„A következő időszakban, elsősorban a meglévő termálenergia kapacitások gazdaságos felhasználására kell fókuszálni.”
Geotermikus 2020: 4,23-ról 16,43 PJ-ra
Hőszivattyú 2020: 0,25-ről 5,99 PJ-ra

Energia Stratégia
„Magyarország európai viszonylatban viszonylag jó, azonban nem megfelelő módon kihasznált megújuló energia potenciállal rendelkezik a […] geotermikus energia hasznosítás területén.”
„a mezőgazdaság fejlődéséhez is hozzá tud járulni, például geotermikus energiával fűtött termálkertészetek formájában lehetővé téve értékesebb termékek egész évben való előállítását.”
„A fenntartható energiagazdálkodás kialakulását elősegíti a […] fenntarthatósági kritériumok alkalmazása a feltételesen megújuló energiaforrások (biomassza és geotermikus energia) hasznosításának területén.”
2020-ra az NCST célszámainak megfelelően

Geotermikus – Geotermális Energia hasznosítási irányok

Geotermikus energia
A következő időszak kiemelt céljai:

• közintézmények, lakóépületek és kertészetek hőellátásának biztosítása
• meglévő termálenergia kapacitások gazdaságos felhasználása
• ahol a hőigény fennáll és kedvezőek a geológiai adottságok: új kutak létesítése
• fürdőrekonstrukciós és -fejlesztési program

Magyarország geotermikus potenciálja, 2000 méter mélységben:

- a beruházások során törekedni kell a komplex hőhasznosításra

Hőszivattyú és geotermikus energia célkitűzések 2020-ig:

Szabályozás - Problémák
• A megújuló energiát érintő szabályok több (123 db), különböző típusú jogszabályban elszórva találhatók;
• A rendszer nem átlátható;
• Mind a megújuló energia termelők számára, mind a hatóságok számára nehézséget jelent a jogszabályok áttekintése és azok alkalmazása;

A szabályozás bonyolultsága versenyhátrányt jelent a környező, a beruházásokért versengő országokhoz viszonyítva.

Megoldási javaslat
• A megújuló energiát érintő rendelkezések egységes szerkezetbe foglalása egy megújuló energiáról szóló törvény formájában
• A törvény megalkotása 2011. II. félévében veszi kezdetét

A szabályozás egyszerűsítése javítja versenyképességünket a környező, a beruházásokért versengő országokhoz viszonyítva.

Pl. - A kötelező visszatáplálással kapcsolatos problémák
• Az alapkőzet (mészkő igen, homokkő korlátozott mértékben) nem mindenütt alkalmas (technológiai szempontok) a visszasajtolásra,
• A visszasajtolás költségvonzata jelentős
• Jelenleg nem áll rendelkezésre támogatási forrás a visszasajtolás megoldására: a visszasajtolandó víz tisztítása, visszasajtoló kutak építése (több 10-100M Ft), Pl. - A kötelező visszatáplálással kapcsolatos problémák
• A jó minőségű magyar élelmiszerek jelentős részét (főleg Csongrád megyében) termálvízzel fűtött üvegházakban termesztik, ami a visszatáplálási kötelezettséggel jelentősen megdrágulna,
• A termelők nem tudnák megfizetni a visszatáplálás költségeit, így több tízezer ember veszítené el a munkahelyét.
• A visszasajtolás energiaigénye jelentős mértékben meghaladja a kinyert energia mennyiségét

A termálvíz visszatáplálására vonatkozó időpontok
• az energetikai célú vízhasznosításra kiadott vízjogi engedélyek 2012. december 22-én hatályukat vesztik.
• visszatáplálási kötelezettség 2014. december 22-től áll fenn, amennyiben a víztest a vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben gyenge vagy romló mennyiségi állapotúnak lett minősítve. 2020. december 22-től áll fenn, amennyiben a víztest jó mennyiségi állapotúnak lett minősítve.

Megoldási javaslat:

Jelenleg a termálvíz energetikai célú felhasználása esetén kötelező a vízvisszatáplálás

„-” nincs visszatáplálási kötelezettség
„+” visszatáplálási kötelezettség áll fenn

A három ágazat együttműködésére van szükség
• Elsődlegesen vízgazdálkodási kérdésről van szó
• Ugyanakkor jelentős energetikai vonatkozása is van
• Foglalkoztatás növelésére az agrárium területén csak a munkaintenzív kertészetek esetében van reális lehetőség
• A három ágazat egyeztetésére van szükség
A kezdeményezés megtörtént!

Támogatás - Megújuló és alternatív energiaforrások átvételének támogatásának átalakítása (METÁR)
• A megújuló energiatermelésben technológia típusonként, méretkategóriánként differenciált átvételi ár kerül bevezetésre;
• A technológia fejlődésével a támogatás mértéke időnként felülvizsgálatra, és az új belépők esetén megváltoztatásra kerül;
• A támogatás futamideje technológiától függetlenül 15 év;
• A társadalmi hasznosság kifejezése érdekében bónuszfelárak
• A kötelező átvétel lejártát követően, ahol a további üzemeltetés támogatás nélkül nem lehetséges, de jelentős társadalmi hasznot hajt, „barnatarifa” alkalmazására kerülhet sor;
• A túlzott támogatás elkerülésére, valamint a fogyasztói érdekekre való tekintettel éves támogatási korlát meghatározására kerül sor, mely az új belépőkre vonatkozik.

Megújuló és alternatív energiaforrások átvételének támogatásának átalakítása:

Geotermikus energiából történő villamos energia termelés támogatása az új METÁR rendszerben is tervezett

Támogatás - Pályázatok
Kertészet korszerűsítése:
ÚMVP - 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet alapján támogatási kérelmet 2011. november 15. és december 15. között lehet benyújtani
• Helyi hő-, hűtési és villamos energia igény kielégítése (KEOP-4.2)
• Geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítése és projektfejlesztése (KEOP-4.7)

Pályázatok – 4.2.0/A - Értékelés:

Pályázatok– 4.2.0/B - Értékelés:

Pályázatok – 4.4.0 - Értékelés:

Forrás: E-Gépész Online Szaklap



cimkék: földhő