Biogázzal fűtenek a kaposvári fürdőben

Magyarországon elsőként használ biogázt fűtésre a kaposvári fürdő, miután egy 1150 méter hosszú biogáz vezetékkel összekötötték a fürdőt és a cukorgyár biogáz-üzemét. A 106 millió forintos beruházás két éven belül megtérül, mivel a fürdő gázszámlája évente 60 millió forinttal lesz alacsonyabb.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a próbaüzem sikeréről beszámolva hangsúlyozta: a kaposvári energiapolitika alapja a diverzifikáció, a verseny és az ellátásbiztonság. Kaposvár évente 60 millió forintot spórol azzal, hogy biogáz vezetékkel összekötötte a városi fürdőt és a cukorgyár biogáz-üzemét, ennyivel olcsóbban jut hozzá a város a biogázhoz, mint a földgázhoz - tette hozzá.

"Célunk az, hogy olyan megújuló energiaforrásokat használjunk, amelyek révén csökkenthető a szolgáltatóktól való kiszolgáltatottságunk, mindezt pedig úgy érjük el, hogy kiszámítható és megfizethető árakat garantálunk a fogyasztóknak" - fogalmazott a polgármester.

A 106 millió forintból megépült 1150 méter hosszú vezeték költsége a számítások szerint két éven belül megtérül - mondta Szita Károly. Hozzátette: a város két hete a zöldhulladékot a cukorgyárba szállítja, így segítve a biogáz üzem folyamatos alapanyag-ellátását.

Frank József, a városi fürdő igazgatója arról számolt be, hogy a próbaüzem zavartalan, változást csupán a fizetendő számlán tapasztalnak.

Forrás: MTI



cimkék: