Gyutai Csaba: ’Magyarország zöld szívének központja Zalaegerszeg’

Zalaegerszeg önkormányzata a környezettudatos városműködtetés megvalósítása érdekében ökováros programot hirdetett, melynek részeként a településen biometánt előállító biogáz-üzem létesült. A Rádió Orient műsorában Gyutai Csaba elmondta, a jövőben az újrahasznosítást jobban előtérbe helyeznék, emellett külső energiát nem használó, passzív házakból álló lakóparkot építenének ki. A polgármester hozzátette, a tervek között szerepel városi geotermális közműrendszer és napelempark kialakítása is.

Zalaegerszeg önkormányzata a 2011-es évben sem tétlenkedett. A város munkanélküliségi mutatója az országos átlag fele, azaz 5 százalék körül stabilizálódott. A Rádió Orient műsorában Gyutai Csaba polgármester elmondta, a település ledolgozta a gazdasági válság hatását.

A város polgármestere kiemelte, az önkormányzat feladata, hogy a helyiek boldogulási lehetőségeit megteremtse. Elmondta, a fiatalok helyben tartása érdekében átalakították az ösztöndíjrendszert. „Erős helyi gazdaságot szeretnénk építeni, amely biztos perspektívát nyújt a fiataloknak” – hangsúlyozta.

Zalaegerszeg a közfoglalkoztatást kiemelt feladatként kezelte. Az önkormányzat saját tulajdonú vállalatot alakított, amely munkaerőt kölcsönöz a helyi vállalatoknak. „A járulékok átvállalása miatt a foglalkoztató cégek számára ez a legkedvezőbb lehetőség. Az önkormányzati segítség magasabb az állami támogatásoknál. A kezdeményezés célja, hogy a munkanélküliek ne feszítsék túl a szociális hálót” – összegezte a munkanélküliség elleni lépéseket a polgármester. Hozzátette, 2012-ben a közfoglalkoztatás és a közmunka területén Start mintaprogram is indul.

A cikk folytatása az Orientexpress.hu weboldalon olvasható.



cimkék: