53 millióért kerülnek napelemek a martfűi közintézményekre
Nettó 52,8 millió forintba kerül Martfű Város Önkormányzatának az, hogy öt intézményének tetejére napelemet szereltet fel - a tender eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Elkészült a 6. magyar minősített passzívház
Pátyon épült fel a 6-ik minősített passzívház, melyet Sinóros-Szabó Balázs (Aktív Passzív Stúdió Kft.) tervezett. Azon túl hogy öröm ilyen híreket kapni, ez a ház egyben áttörés is a korábbi passzívházakhoz képest.
Hivatalos zöld minősítést kapott az Infopark E épülete
Magyarországon az első megvalósult, teljes épületként az Infopark E épülete kapta meg a U.S. Green Building Council által kiadott LEED Silver minősítést.
Tavaly 265 milliárd kilowattóra ökoenergiát termeltek Németországban
A megújítható energia térnyerése tavaly is gyors ütemben folytatódott Németországban: 2010-ben a szél- és napenergia, illetve a biomasszából nyert energia 16 milliárd kilowattórával, 6,4 százalékkal nőtt 2009-hez képest - a megújítható energia állami szövetségének (BEE) adatai szerint.
Csökkenthető a villanyszámla - két és fél év alatt megtérül a beruházás
Amennyiben egy társasház a lépcsőházban a mai izzólámpás fényforrásokat korszerű, ledes világításra cseréli, a beruházás két és fél év alatt térül meg - közölte egy budapesti társasházkezelő cég.
Jó választás a minősített készház
Jó választás a minősített készház
Manapság a házépítésre és átalakításra is nehézkes előteremteni a szükséges pénzt, de legalább ilyen súlyú gond egy olyan építkezési mód és kivitelező kiválasztása, amely a későbbiekben biztosítja, hogy minél kevesebb energiával működtethessük otthonunkat.
Melyek voltak 2010 legzöldebb láncai?
A portlandi Portfolio 21 nyílt végű befektetési alap a legkörnyezetkímélőbb céges ellátási láncokat vizsgálta. Mely vállalatok tettek szert tavalyi működésükkel zöld babérokra?
Kedvenc márkáink, zöld energiával
Mely intézmények törekedtek leginkább arra, hogy minél kevesebb fosszilis energiaforrást vegyenek igénybe? Az amerikai Green Power Partnership megadja a választ: az éves megújuló energia-fogyasztás szempontjából vizsgál magáncégeket, valamint állami és oktatási intézményeket az Egyesült Államokban.
1 falu - 1 MW projekt
A XXI. század legnagyobb üzleti lehetőségébe, a megújuló energiaforrások hasznosításába biztosít mindenkinek belépési lehetőséget a közel 100 ezer embert csoportosító Bükk-Mak Leader vidékfejlesztési közösség MIKROVIRKA (Magyar Virtuális Mikrohálózatok mérlegköri Klaszter Egyesület) típusú energiahálózata.
A Vatikánban a legtöbb az egy lakosra jutó napelemes áramtermelő kapacitás
A pápai miniállamban két évvel ezelőtt telepítettek napenergiát hasznosító berendezéseket, ez alkalomból könyv jelent meg A napenergia és a Vatikán címmel.
Gelbaum, a Szilícium-völgy „napkirálya”
Amerika egyik legbőkezűbb zöld pénzembere 500 millió dollárt fektetett be napenergia-technológiákba, nonprofit céllal pedig több százmilliót adományozott környezetvédelmi programoknak.
Egy spanyol és egy francia város lett a legzöldebb
Vitoria-Gasteiz spanyol tartományi főváros és a franciaországi Nantes városa nyerte el az „Európa Zöld Fővárosa” díjat 2012-re, illetve 2013-ra.
Napra forgó ház
Ki ne akarna olyan házban élni, ahol mindig abba a helyiségbe süt be a Nap, ahová szeretnénk?
Magyar Minőség Háza 2010. Díjat nyert a miskolci távhőszolgáltatás biogáz programja
Az önkormányzati tulajdonban lévő Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft. elnyerte a Magyar Minőség Háza 2010. Országos Díjat a biogáz-hasznosítás témakörű pályamunkájával, a társaság ugyanis július óta rekultivált hulladéktelepből nyert biogázzal fűti a borsodi megyeszékhely hejőcsabai lakótelepének lakásait.
Újabb ház készült el a Model Home 2020 program keretében
Ausztriában elkészült az a Napfényház névre keresztelt családi ház, amely a Velux Cégcsoport által indított, a fenntartható életmód lehetőségeit vizsgáló Model Home 2020 program harmadik épülete. A program keretein belül az eddigi két dán és a mostani osztrák épület mellett még további három ház épül fel a jövőben Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában.
Energiatakarékos erdei iskolát avattak Annafürdőn
Megújuló energiaforrások látják el az uniós forrásból felújított Lengyel-Annafürdői Erdei Iskolát, ahol évente több mint ezer gyermek tölt néhány napot.
Műanyag hulladékból villamos energiát termelő erőmű modellje működik Győrben
Műanyaghulladékot thermokatalitikus eljárással olajjá alakító, majd azzal villamos energiát termelő erőmű ipari modellje kezdte meg működését Győrben, az ipari parkban; a módszerrel a hazai energiaszükséglet 2-4 százalékát lehetne fedezni - közölte a Szinflex Plus Kft. ügyvezetője.
Hatékonyságban mutat példát az energiahivatal
Egy ökotudatos falucska története
A csereháti Homrogd általános iskolájában a régi gázkazán helyett egy korszerű, 300 kW-os faapríték tüzelésű kazánt állítottak üzembe. Nemcsak a fűtési számla csökkent, de még munkát is tudnak adni helyi lakosoknak.
Ablakon bedobott pénz: milliókat spóroltak a környezettudatos cégek
Csütörtökön adták át a kilencedik alkalommal meghirdetett Környezeti Megtakarítás Díjakat. Az Ablakon bedobott Pénz programra idén is élénk érdeklődés volt, a kiíró KÖVET Egyesület azokat a vállalati intézkedéseket jutalmazta, amelyek egyszerre jelentik a környezet megóvását, és gazdasági hasznot is hoznak.
 
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100