Energetikai fejlesztés a Kapernaumban!
Energetikai fejlesztés a Kapernaumban!
Épül hazánk első passzív sorháza Dunakeszin
Épül hazánk első darmstadti Passzívház Intézet által minősített passzív sorháza Dunakeszin.
Zöld energia: döntésre várnak biomassza-erőművek beruházói
Biomassza-erőműveket építene egy-egy vállalkozás a Szombathely, illetve Vép-Táplánszentkereszt határában. Mindkét beruházó a települési önkormányzatok döntésére vár.
Európában az újonnan telepített erőművek több mint 62%-a már megújuló energiára alapoz
Európában az újonnan telepített erőművek több mint 62%-a már megújuló energiára alapoz
A 2008-2009-ben telepített erőművekből származó energia 62 %-a megújuló energiaforrásból származik; a megújulók közül is a szélenergia hányada a legnagyobb.
Évente 30 milliót takarít meg Pornóapáti
2005-ben adták át azt a távfűtőrendszert, amelynek biomassza égetésével környezetbarát módon képes megoldani Pornóapáti fűtését. A 384 lelkes falu polgármestere elmondta, hogy évről-évre több fogyasztót kapcsolnak a rendszerbe, amelynek eredményeképpen a falu évente 30 millió forintot takarít meg. A további fejlesztést lehetővé tevő napkollektor-beruházás azonban még várat magára, mert a település pályázatait egyelőre nem értékelték támogathatónak.
Közel 4 milliárdból épül biogáz erőmű Magyarországon
2010. július 16-án tették le az új, 3.9 milliárd forintból épülő biogáz erőmű alapkövét Szavason!
Izlandi geotermikus távfűtőmű Szentlőrincen
2010. július 8-án Össur Skarphedinsson, az Izlandi Köztársaság külügy- és külkereskedelmi minisztere, Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára, illetve Győrvári Márk Szentlőrinc település polgármestere részvételével ünnepélyes keretek között lerakták egy geotermikus energiát hasznosító távfűtőmű alapkövét Szentlőrincen.
Jó példák tára
Jó példák tára
NYDOP-1.1.1/A-2008-0002
 
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100