Idén már nem támogatják az új naperőműveket Csehországban

Az idén az állam már alacsonyabb áron - a tavalyinak mintegy 50 százaléka - és kedvezőtlenebb feltételek mellett fogja felvásárolni a zöld energiaforrásokból származó áramot.

Több mint 1650 megawattot tett ki együttesen a csehországi naperőművek beépített teljesítménye - közölte Josef Firt, a cseh Energetikai Szabályozó Hivatal (ERU) elnöke hétfőn Prágában. Ezek a naperőművek még a korábban megállapított, állam által támogatott magasabb áron fogják értékesíteni a megtermelt villanyáramot. A január elseje után üzembe helyezett új naperőművek állami támogatása már jóval alacsonyabb.

Az ERU elnöke kifejtette: bár 2010 végéig összesen 1780 megawattnyi beépített teljesítményre adtak ki engedélyt, ezek egy részét a beruházóknak tavaly nem sikerült befejeznie. Amennyiben idén befejezik a létesítményeket, az állami támogatásokat már nem kapják meg. Márciustól elesnek az állami támogatásoktól a zöldmezőn felépített és 30 megawattnál nagyobb teljesítményű naperőművek is.

Éppen a tavalyi magas állami támogatásnak köszönhetően Csehországban egy év alatt nagyobb megugrott a fotovoltaikus erőművel összteljesítménye. Míg 2010 januárjában a beépített teljesítmény 463 megawatt volt, az idén januárban már ennek a majdnem négyszerese - jegyezte meg Josef Firt. Ennek következtében fennállt az a veszély, hogy Csehországban nagyon megugrik a villanyáram ára.

Miután az állam több intézkedést is hozott az áramárak fékentartása érdekében, a háztartásoknak átlagban 4,6 százalékkal, az ipari fogyasztóknak pedig 5,2 százalékkal drágult januárban a villamos energia.

Az idén az állam már alacsonyabb áron - a tavalyinak mintegy 50 százaléka - és kedvezőtlenebb feltételek mellett fogja felvásárolni a zöld energiaforrásokból származó áramot.

szerző: ifj. Kokes Zoltán / Prága (Energiainfo)



cimkék: napenergia