Napelemgyártó üzem épül Komlón

Napelemgyártó üzemet épít a Solar Energy Systems Kft. Komlón, a november végéig tartó beruházásra mintegy 1,2 milliárd forintot költenek - jelentette be a társaság szóvivője kedden Komlón sajtótájékoztatón.

Vajda László elmondta: a magyar tulajdonú cég 108 dolgozó foglalkoztatásával az úgynevezett fotovoltaikus napelemek három termékcsaládjának gyártását tervezi. Elsősorban német piacra termelnek, működésükből évente 4 millió eurós árbevételt remélnek.

Polics József, Komló fideszes polgármestere hangsúlyozta, a fejlesztéshez nyújtott mintegy 400 millió forintos közös európai uniós és állami támogatás a rendszerváltás óta az első olyan termelő vállalkozás beindítását teszi lehetővé a városban, amely nagy számban teremt új munkahelyeket.

Forrás: MTI/Mfor



cimkék: napenergia