Áder: jelentősen akarják csökkenteni a kohéziós alapokat

2012-07-02 A jelenlegi elképzelések alapján a következő hét évre szóló uniós költségvetésből több ország, így Magyarország is kevesebb kohéziós forráshoz jutna. Áder János köztársasági elnök az InfoRádióban azt mondta, arra kell figyelni, hogy az a csoport, amelynek az érdeke sérül, egységesen lépjen fel. Erről tárgyal csütörtökön az államfő Varsóban a lengyel köztársasági elnökkel.

A Brüsszelben zajló uniós csúcs egyik fontos témája az új, 2014 és 2020 közötti költségvetési időszak tervezése. Kiderült, hogy a kohéziós alapokat jelentősen, 19 milliárd euróval akarják csökkenteni - mondta az InfoRádió Arénájában Áder János.

A köztársasági elnök kiemelte: ez Magyarországnak és a volt a szocialista országoknak semmiképpen sem érdeke, a kohéziós alapok forrásait a válságkezelés egyik lehetséges eszközének kell tekinteni.

Ha megvalósulna az Európai Bizottság elképzelése, akkor a fejlett országok felé csoportosítanának át forrásokat, a Magyarországhoz hasonló tagállamok pedig jelentős pénzektől esnének el. Ez a mi esetünkben 5 és 7,5 milliárd euró közötti összeget jelentene, amely nagyon hiányozna a magyar gazdaságnak - hangsúlyozta az államfő.

A cikk folytatása elolvasható a Portfolio.hu internetes oldalon.