Amerika hamarosan büntetheti a kínai napelemgyártókat

Előzetes döntést hozott a kínai napelem-exportot vizsgáló amerikai bizottság. A bizottság megállapítása szerint valós alapjai lehetnek annak, hogy a kínai napelemgyártó társaságok tiltott állami támogatásban részesülnek, illetve termékeiket dömpingáron értékesítik az amerikai piacon. Amennyiben a kínai gyártókat elmarasztaló döntés születik majd, akkor a megállapított büntetővámokat december 2-ig visszamenően meg kell majd fizetni.

A Tribune-Review írása szerint az előzetes megállapításnak még nincsenek közvetlen jogi következményei, és az elemzők többsége szerint még korai lenne bármilyen messzemenő következtetést levonni belőle. A döntés ettől függetlenül alátámasztja az amerikai napelemgyártók azon korábbi felvetéseit, miszerint a kínai piaci szereplők, beszállítók nem tiszta eszközökkel szereznek maguknak piacot Amerikában. A bizottság eddigi vizsgálatai szerint rövid időn belül viszonylag nagymértékben, 15%-kal növekedett a napelem-iparhoz kapcsolható kínai import az Egyesült Államokban.

A vizsgálóbizottság továbbfolytatja munkáját, előzetes határozat március 2-án várható az illegális támogatások ügyében, míg a dömping-vádakkal kapcsolatban március 27-én születhet döntés. Amennyiben a vizsgálat végleges eredménye elmarasztalja majd a piaci szereplőket, akkor a megállapított büntetővámokat visszamenőleg, 2011. december 2-tól kell majd megfizetni.

A cikk folytatása elolvasható a Portfolio.hu internetes oldalon.



cimkék: