Az EP elfogadta a CO2-csökkentés hosszú távú uniós menetrendjét

Elfogadta az Európai Parlament a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének 2050-ig szóló európai ütemtervéről szóló jelentést, amely szerint az évszázad feléig az 1990-es szinthez képest legalább négyötödével mérséklődnie kell a kibocsátásnak.

A parlament egyúttal bírálta Lengyelországot, mert az EU-tagországok környezetvédelmi minisztereinek múlt heti találkozóján megvétózta a tervet a döntéshozó Tanácsban.

A tervezett menetrend értelmében minden évtized végére 20 százalékponttal csökkenne a kibocsátás az 1990-es szinthez viszonyítva.

A jelentéshez Glattfelder Béla (Fidesz) készítette el a mezőgazdasági és vidékfejlesztési EP-bizottság véleményét. A képviselő közleménye szerint "jelentős magyar siker, hogy fontosabb javaslatai beépültek a jelentésbe".

A gazdák elsősorban a megújuló energiák, így főleg a biogáz és energetikai célú biomassza termelése révén segíthetik elő a klímavédelmi célkitűzések megvalósítását. "Ha támogatnák, hogy a helyi közintézmények, iskolák, kórházak átálljanak a mező- és erdőgazdasági melléktermékekből előállított energiával való fűtésre, számos munkahelyet hozhatnánk létre vidéken" - áll a közleményben.

Felszólalt a vitában a szlovákiai magyar Mészáros Alajos. Ő egyebek között azt hangoztatta, "nem szabad, hogy a dekarbonizáció oltárán feláldozzuk iparunk dinamikus továbbfejlesztését és versenyképességét".

Foglalkozott az EP a vízgazdálkodás ügyével is. Ezzel kapcsolatban Tabajdi Csaba (MSZP) írásos hozzászólást nyújtott be, különösen fontosnak nevezve, hogy "csökkentsük a világ vízfogyasztásának közel 80 százalékért felelős mezőgazdasági ágazat vízfelhasználását". Hangsúlyozta azt is, hogy az unió egész területén fokozni kell a víz mezőgazdasági célú újrahasznosítását.

Forrás: MTI



cimkék: