Fellegi Tamás az EU energiabiztonságáról, külső energiapolitikájáról tárgyal Lengyelországban

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. szeptember 19-én és 20-án részt vesz az energiaügyi miniszterek lengyel soros elnökség által megrendezett informális találkozóján. A kétnapos wroclawi megbeszélésen egyebek mellett az Európai Unió energiabiztonságáról, külső energiapolitikájáról tárgyalnak a tagállami tárcavezetők.

A miniszterek munkareggelin mérlegelik a német atomerőművek fokozatos leállításáról szóló döntés hatásait, keresik a lehetséges új irányokat. Közösen vizsgálják az Energy Community (“Energia Közösség”) hatékonyabbá tételének szóba jöhető módozatait. A 2006-ban létrejött, bécsi központú szervezet célja, hogy hozzájáruljon a stabil szabályozási környezet megteremtéséhez a tagállamokban és szerződött országokban a befektetések vonzása, az energia integrált belső piacának megteremtése, valamint az ellátásbiztonság fokozása érdekében.

A találkozón az Európai Bizottság az energia infrastruktúrával kapcsolatos, hamarosan megjelenő jogszabály-javaslatokról tart előadást, és bemutatja az energia külkapcsolatokról szóló közleményét. A Bizottság a szeptember 7-én kiadott dokumentumban az ellátásbiztonságról és a nemzetközi együttműködésről szólva kimondja, hogy a nemzetközi fórumokon (pl. Nemzetközi Energia Ügynökség, Nemzetközi Energia Fórum, Nemzetközi Energia-hatékonysági Együttműködési Partnerség) egy hangon kell felszólalnia az Európai Uniónak. A közlemény ugyancsak javasolja egy stratégiai csoport felállítását a nemzetközi energetikai együttműködés erősítésére (Strategic Group for International Energy Cooperation). A csoport a tagállamok képviselőiből és szakterületi uniós intézmények szakértőiből állna, és a tagállami külügyi stratégiák koordinációját növelné.

A dokumentum rögzíti, hogy a biztonságos, fenntartható és versenyképes energiaellátás alapvető fontosságú az Európai Unió gazdasága, ipara és polgárai számára. Fenntartható energiapolitikával, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és energiahatékony technológiák elterjesztésével, átlátható és megkülönböztetéstől mentes – a megújuló energiára is kiterjedő – beruházási feltételek biztosításával elősegíthető, hogy hozzáférhetőbbé váljon az energia, növekedjék az ellátás biztonsága, és csökkenjenek a feszültségek a világ energiapiacain.

A közlemény helyzetértékelése szerint a belső energiapiac, az energiakereskedelem, a szilárd kereskedelmi, beruházási és biztonsági ágazati keresztszabályozás, az uniós szén-dioxid piac és annak nemzetközi kapcsolódásai, valamint az infrastruktúra, a technológia, a kutatás-fejlesztés közösségi finanszírozása mind olyan erősségei az Európai Uniónak, amelyek jóvoltából a tagállamok és a harmadik országok számára egyaránt gyümölcsöző partnerségek valósulhatnak meg.

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium



cimkék: