Újabb villámcsapás az energiaiparnak

A nemzetgazdasági miniszter tegnap újabb energetikai, közmű-adóterhelést jelentett be, amelyből a kabinet jövőre 30 milliárd forintos bevételre számít. Az érintett közműszolgáltatók idén már egyszer, a Robin Hood-adó 2013-tól esedékes kiterjesztése által kaptak többletterhelést. Kik fizethetik be a 30 milliárdot? Milyen hatásai lehetnek a friss adónak?

Tegnap Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az újabb megszorító csomag keretein belül arról számolt be, hogy a kormány a jövő évtől új közműadót vezet be, amelyet a föld alatti vezetékek és csatornák után kell majd befizetniük a közművállalatoknak. A miniszter bejelentése szerint az adó területi hatálya az összes településre vonatkozik, és a fizetési kötelezettség döntően a külföldi tulajdonban lévő szolgáltatócégeket terheli majd a nagyobb városokban. Matolcsy György úgy fogalmazott: "Ezt sem szerettük volna meglépni, de az EU rákényszerített bennünket." A kormányszóvivő emlékeztetett rá, hogy az új közműadót a szolgáltatók nem tudják áthárítani a fogyasztókra, mert a kormány befagyasztotta a rezsiköltségeket. A kabinet 30 milliárd forintos bevétellel kalkulál az új adó kapcsán.

Nem új ötlet

A közműadó bevezetésének ötlete nem új keletű, márciusban a Főváros, illetve a BKV finanszírozási problémáinak egyik lehetséges eszközeként merült fel az elképzelés, mégpedig a Századvég Gazdaságkutató gondozásában. A kezdeti zavaros kommunikációt követően márciusban a következő részletek láttak napvilágot a közműadóról az Index által: az adót azok a cégek fizetik, amelyek közmű- és kábelvezetékei a földben futnak, és az adót forint/méter alapon állapítják meg. Az adónem kötelezettjei a kábeltévés, informatikai vagy telekommunikációs cégek, valamint a vízművek, a csatornázási művek, az elektromos- vagy a gázművek. Szintén már ekkora is felmerült, hogy az adót, amelyből 15 milliárd forint bevételt remélt a főváros, a nagyobb nemzetközi háttérrel rendelkező társaságokkal fizettessék be.

 

A cikk folytatása a Porfolio.hu internetes oldalon olvasható.



cimkék: