Zöldáramot dobott piacra az Elmű

Megnyílt a lehetőség azok előtt, akik szívesen vennének drágább áramot a környezettudatosság jegyében, az Elmű-ÉMÁSZ ugyanis piacra dobta a zöldtarifás rendszert, amely keretében 10 százalékkal többért juthatunk villamosenergiához.

A rendszer számos nyugat-európai országban működik, a cég pedig úgy ítélte meg, hogy erre hazánkban is mérhető igény mutatkozik, egy fogyasztót máris találtak, Ulmann Mónika színésznő – akit a sajtómeghívó csak a Zöld Tarifa nagyköveteként emlegetett – az újságírók szeme láttára írta alá az első szerződést.

Hogy rajta kívül hány ügyfelet talál meg a cégcsoport új szolgáltatása, komoly kérdés, az Indexnek nem árulták el, hogy a piackutatáson a megkérdezettek hány százaléka mondta, hogy hajlandó lenne többet fizetni a zöldáramért, azonban úgy számolnak, hogy egyelőre még az emelt áron is veszteséges lesz a szolgáltatás.

A teljes cikk elolvasható az Index -en.



cimkék: