Konferencia a termálvíz hasznosításáról
A Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) szervezett szakmai konferenciát 2011 május 3-án, amelynek témája a termálvíz kötelező visszasajtolása elleni tiltakozás volt.
Teljesíthetetlen előírás lehetetleníti el a termálvízzel fűtő vállalkozókat
Megoldhatatlan feladat visszasajtolni a földbe a többek közt fóliasátrak, üvegházak fűtésére felhasznált és lehűlt termálvizet - írta szentesi gazdálkodókra és szakemberekre hivatkozva a Magyar Nemzet.
A geotermális energia és a földhő hasznosítás mértéke 2020-ig ötszörösére növekedhet
Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. május 3-án, egy budapesti konferencián ismertette a kormány geotermikus energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseit.
Kínai technológiával fúrnak Gödöllőnél
A Pest megyei város önkormányzata még 2008. március 26-án kötött előszerződést a közigazgatási területén, illetve annak környékén lévő geotermikus energiapotenciál kutatására.
Geotermikus fűtésre pályázik Komárom
A komáromi önkormányzat a település alatt lévő hőforrást kihasználva közel egymilliárd forintos beruházás megvalósítására pályázik a közeljövőben, mellyel több iskola, óvoda mellett megoldanák a polgármesteri hivatal és a sportcsarnok fűtését - írta csütörtöki számában a 24 Óra.
Magma, mint új energiaforrás?
Egy geotermikus fúrólyukba betörő magma Izlandon nemcsak a fúrás végét jelentette, hanem új lehetőségek felé nyitott ablakot az energiaiparban.
A hőszivattyúk alkalmazásának hazai helyzete a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terv tükrében
A XVI. Országos Megújuló Energetikai és Energiatakarékossági Konferencián elhangzott előadás vázlata.
A hőszivattyúk versenyképessége Magyarországon
Fekete Csaba, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadójának előadása, amelyben társasházak és új építésű családi házak esetében hasonlítja össze a távhő, a gázfűtés és a hőszivattyús fűtés versenyképességét beruházási, tüzelőanyag és karbantartási költségek alapján.
Érvek, számítások a hőszivattyús rendszer mellett
A hőszivattyús rendszerek ajánlhatók önkormányzati létesítményekhez, uszodákhoz, fürdőkhöz, középületekhez, lakó- vagy más szállásépületekhez, ipari és mezőgazdasági épületekhez, öntözővíz-temperáláshoz, szárításhoz, élelmiszeripari célokra, távfűtésre és távhűtésre.
Ősztől termálvízzel fűtik az állatkert több épületét
Ősztől várhatóan a budapesti Széchenyi fürdőt is tápláló termálvizes kutak hőjével fűtik a Fővárosi Állat- és Növénykert több épületét.
Bokorovics: Örülünk annak, ha a MOL aktívabb a geotermiában
A MOL menedzserei egy múlt héten megjelent interjúban a hazai geotermia szabályozásáról, az azzal kapcsolatban felmerült esetleges változtatási irányokról és pozitív nemzetközi szabályozási példákról beszéltek a Portfolio.hu-nak. Logikusnak tartottuk, hogy a hazai geotermia egyik meghatározó szereplőjét, a PannErgy-t is megkérdezzük a felvetett témákban. Bokorovics Balázst a Fasimon Sándorral és Grosz Ákossal készült interjú kritikus pontjairól kérdeztük.
Geotermiáról beszélt a MOL: szeretnénk, de nem lehet
Mindaddig, amíg Magyarországon nem rendeződik a geotermikus energia hasznosításához kapcsolódó szabályozási környezet, nem várható, hogy érdemi beruházások történjenek ezen a területen - véli Fasimon Sándor, a MOL-csoport Ellátás és Trading ügyvezető igazgatója. A jelenlegi állapot veszélyezteti Magyarország területet érintő uniós vállalásait, valamint félő, hogy spekulációs szándékok miatt hasonló helyzetbe kerül az iparág, mint korábban a szélenergia.
Fűtésre is szolgálhat a városok alatti meleg talajvíz
Az elmúlt évtizedekben folyamatosan növekedett a nagyvárosok alatti talajvíz hőmérséklete, s ez a hő akár a városok fűtéséhez is hozzájárulhat.
Átadták a geotermikus távfűtőművet Szentlőrincen
A beruházásnak köszönhetően jövőre már földgáz helyett termálvízzel fűtik a baranyai város mintegy kilencszáz lakását. Magyarországon eddig ez a legnagyobb vállalkozás a geotermikus energia kiaknázására.
Hővisszanyerős szellőzőrendszerek folyadékos talajkollektorral
A hővisszanyerős szellőztetés kikerülhetetlen egy mai korszerű épületben, amelyhez környezettudatosabb látásmódunk mellett az emelkedő energiaárak is ösztönzést adnak. A szellőztető rendszer szíve a központi hővisszanyerős gép, ventilátorokkal, szűrőkkel és hőcserélővel. Perifériái a külvilág felé vezető frisslevegős és kifúvó szigetelt csövek, a belső légelosztó hálózat befúvó armatúrákkal és újabban egyre több rendszer tartalmaz talajhő-hasznosító kiegészítést.
Univerzális puffertárolók alkalmazása
Korábban a melegvíz-tároló nem volt más, mint egy különálló egység a magasabb komfortú meleg víz biztosítására. Vele párhuzamosan persze megjelentek a puffertárolók is, amelyek mára teljesen „kinőtték” magukat: alapvető központi elemei lettek a megújuló energiahordozók használatán alapuló fűtési rendszereknek. - írja Fördös Norbert, okleveles gépész-mérnök, a Vaillant Saunier Duval Kft. termékmenedzsere.
Földrengést okoz a geotermikus energiák hasznosítása?
A geotermikus energia versenyképes lehet a szén-alapú energia-előállítással szemben, vélik szakértők. Az Egyesült Államokban több mint száz geotermális projekt részesült állami támogatásban, ám egy svájci földrengés óvatosságra inti a hatóságokat és az iparág szereplőit.
A hőszivattyúk gazdaságos alkalmazásának helyzete
Komlós Ferenc, okl. gépészmérnök, épületgépész, ny. minisztériumi vezető-főtanácsos, a Magyar Napenergia Társaság Szoláris hőszivattyúk szakcsoport vezető cikke megjelent az Elektrotechnika 2010. októberi számában.
Percenként akár 9 ezer liter víz jön a felszínre a miskolci geotermikus kútnál
A miskolc-mályi geotermikus kút értékelése kétszer jobb eredményt hozott a vártnál - közölte a PannErgy.
A leghatékonyabb hőszivattyú
A leghatékonyabb hőszivattyú
A vízből a házba meleget és hideget nyerő hőszivattyú igen magas COP értékkel dolgozik, ugyanakkor a telepítés és az üzemeltetés nagy odafigyelést igényel. Vizes hőszivattyú pró és kontra.
 
1-20   21-40   41-60