Erdészeti Tudományos Intézet

2009-11-04 kutatás

Az Erdészeti Tudományos Intézetet (ERTI) 1897. december 31-én alapították. Tevékenységét Selmecbányán Magyar Királyi Erdészeti Kísérleti Állomás néven kezdte meg. (Az alapító okiratot 2003-ban módosították.)

Az erdészeti kutatás központi feladata mindig is az erdő termőhelyi viszonyainak, fejlődésének és növekedésének vizsgálata volt a célszerű erdőművelési beavatkozások meghatározása érdekében. Az erdő sokrétű szerepének állandó bővülése, az erdők egészségi állapotának az utóbbi évtizedekben megfigyelt romlása, valamint a környezeti viszonyokban beállt változások szükségessé tették a biológiai alapú kutatások további fokozatos bővítését.

Az erdészeti kutatások döntő többsége alkalmazott jellegű. Az eredmények kutatási jelentések és szakértői (megbízásos) anyagok, szaktanácsadás, valamint továbbképzés formájában viszonylag gyorsan a gyakorlat rendelkezésére állnak.

Újabban az intézet feladatait a földművelésügyi miniszter 54.326/6/1992. sz. határozata állapította meg, amely szerint a fő feladatot az agrártudományi kutatás-kísérleti fejlesztés keretében az erdőgazdálkodás fejlesztésére irányuló komplex kutatások alkotják.

Az intézet tevékenysége a feladatnak megfelelően sokrétű, és az alaptudományi kutatásoktól az erdőgazdálkodás sokféle gyakorlati kérdésére terjed ki.

Az ERTI a megfigyeléseit és kísérleteit a több száz kísérleti területet magába foglaló, országos kiterjedésű – erdei laboratóriumában –, valamint a kutatóállomásain működő ökológiai és genetikai laboratóriumaiban végzi. Emellett fontos feladata közreműködni az erdészeti génbank fenntartásában. Az ERTI erdőgazdálkodási feladatokat is ellát a rábízott 705,8 ha erdőterületen és 71,8 ha összterületű csemetekertekben. Az ERTI összesen 87 ha arborétumot tart fenn és kezel az ország négy különböző táján (Gödöllő, Püspökladány, Sárvár, Szombathely-Kámon). Az intézet a csemetekertjeiben szaporítóanyag-termelést és -forgalmazást, valamint egyéb vállalkozási tevékenységet is végez.

Az intézet több területi szervezeti egységgel rendelkezik. Ezek az egységek helyileg koordinálják az osztályokon folyó költségvetési finanszírozású alaptevékenységi feladatok teljesítését, az ott folyó megbízásos, illetve pályázati kutatási feladatok, valamint egyéb vállalkozói és szaktanácsadási munkák megvalósítását.

Az intézet két kihelyezett egyetemi tanszéket működtet. Sárváron a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara Környezetgazdálkodási, Püspökladányban pedig a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-tudományi Karának Erdőgazdálkodási Tanszéke működik.

Az intézet 12 országgal, illetve nemzetközi szervezettel tart fenn rendszeres, részben szerződéses szakmai kapcsolatot. Az ERTI tagja az Erdészeti Kutatóintézetek Nemzetközi Szövetségének (IUFRO) és az Európai Erdészeti Intézetnek (EFI). Nemzetközi (EU) szakértői regisztrációval rendelkezik, ezáltal egyre több nemzetközi kutatási-fejlesztési projektben tud eredményesen részt venni.

Kapcsolat: Dr. Borovics Attila, főigazgató
Elérhetőség: 9600 Sárvár, Várkerület 30/A.
95/320-070
fax: 95/320-252
borovics@ertisarvar.hu
www.erti.hu