Kispénzűek fogják fizetni az adót a bioüzemanyagra

Az országban több tízezren tankolnak 85 százalékos bioetanol-tartalmú – jórészt jövedékiadó-mentes – üzemanyagot. A leginkább árérzékeny többség a hagyományos benzinre optimalizált motorjába tölti a literenként mintegy 100 forinttal olcsóbb E85-öst. Ők fizetik majd be az államnak a bioetanolra kivetendő adó meghatározó részét.

A bioetanol nagyobb arányú felhasználásával csökkenthető az olajimportfüggésünk, művelés alá kerülnek az élelmiszer-, illetve takarmánycélra nem hasznosítható mezőgazdasági területek, és értékesíthetők az agrárfeleslegek is. Rendre hallhatók az előbbi előnyöket kétségbe vonó ellenérvek is. Főképp a bioetanol fő alapanyagának, a kukorica árának felhajtását róják fel. E vélelmezés ellen szól, hogy az öt éve bejelentett 32 bioetanol-üzemből egy sem épült fel, így nincsenek az országban árfelhajtásra képes kapacitással rendelkező gyártók – hangsúlyozta lapunknak Héjj Demeter, a szövetség elnöke. A hazai kukoricafelhasználás évi 3-4 millió tonna, az éves termésátlag viszont 5 millió, az idén pedig 9 millió tonnás rekord várható.

A bioetanol literenként mintegy 100 forinttal olcsóbb a hagyományos benzinnél, igaz, fajlagosan kicsit több kell belőle. Az E85-ös bioetanol-tartalmán egyelőre nincs jövedéki adó, csak annak benzinösszetevőjén.
Erre az árelőnyre az vet árnyékot, hogy a bioetanol a hagyományos benzinnél jobban igénybe veszi a jármű gumi- és műanyag tömítéseit. Több autógyártó ezért már Magyarországon is kínál E85-ös tankolásához igazított modelleket: az Opel, a Peugeot, a Saab, a Ford vagy a Volvo.

A legnépesebb az a több tízezer fős autótulajdonos csoport, amely úgy használ fele-fele arányban E85-öst és hagyományos benzint, vagy kizárólag E85-öst, hogy előtte nem alakíttatta át az autóját e célra. Ők a leginkább árérzékeny, azaz a legkisebb pénzű autósok. Főleg őket sújtaná a bioetanolra július 1-jétől kivetendő, literenként 12 forintos jövedéki adó. A lépésnek Matolcsy György gazdasági miniszter szerint az „indokolatlan árelőny” felszámolása a célja.

A cikk teljes terjedelmében a Világgazdaság előfizetői számára érhető el.

A VG egy másik cikke a témával kapcsolatban alább olvasható!

Túl nagy a támogatás az E85-ös üzemanyagon?

A jövedéki törvény kedvező adóztatást biztosít az alkohol tartalmú E85-ös üzemanyagnak, amely 70-85 százalék bioetanolt és 15-30 százalék benzint tartalmaz

A termék benzinrésze után a motorbenzinre egyébként is alkalmazandó adót kell megfizetni, azaz literenként 120 forintot, míg az alkoholrész mentes a jövedéki adó alól. Ennek eredményeként az E85-re 18-24 forint jövedéki adó fizetendő literenként, szemben a benzin 120 forintjával. Mivel a jövedéki adó az áfa alapjába beszámít, az E85-re áfából is kevesebbet kell fizetni.

Az előbbiek miatt az E85 literenként 80-100 forinttal olcsóbb a benzinnél, ám az E85-öst használó gépjárművek többet fogyasztanak. A kettő eredőjeként kilométerre vetítve már csak 8-10 százalékos a megtakarítás a lapunkhoz eljuttatott szakvélemény szerint. Ráadásul a hagyományos autóknál többe kerülnek az E85-re tervezett gépjárművek, és 40-50 ezer forintba kerül az autók átalakítása is.

Minapi cikkünk szerint az országban több tízezren is tankolnak hagyományos benzinüzemű gépjárművekben az E85-öt (önmagában vagy felesben tankolva benzinnel). Az ő esetükben az üzemanyagköltségen elért megtakarítással szemben áll a meghibásodás kockázata. Ugyanakkor egy olvasónk azt írja, hogy két éve tankol két átalakítatlan autójába ¾-es arányban E85-öst, minden meghibásodás nélkül. Azt mondja, ha az autó tömítései meghibásodnak, annak nem az E85-ös az oka.

Mégis úgy tűnik, a nagyobb hazai üzemanyag-kiskereskedők az olvasónkkal ellentétes állásponton vannak. Sem az OMV, sem a Shell, sem a Mol nem forgalmaz E85-öt. „A Mol által több éve forgalmazott 4,95 százalék bioetanol tartalmú motorbenzin (E5) minden autós számára hozzáférhető és biztonsággal, hosszútávon használható. A magasabb etanol tartalmú - mint például az E85 - üzemanyagokat csakis az erre a célra tervezett, gyártott és forgalomba bocsátott úgynevezett Flexi Fuel Vehicle (FFV) gépjárművek használhatják. Ezek becsült száma a jelenlegi hazai járműállományban jóval 1 százalék alatti” – jelentették ki érdeklődésünkre a társaságnál.

Hamarosan csökkenhet az E85-ös most élvezett árelőnye, napirenden van az alkoholtartalmának a megadóztatása is. Jelenlegi, kedvező adóztatása ugyanis az uniós jog értelmében állami támogatásnak minősül, ami csak szigorú feltételek mellett adható. Az Európai Bizottság 2006-ban N 234/2006 számú határozatában engedélyezte az E85 jövedéki adóztatásban nyújtott támogatását, azzal a kikötéssel, hogy folyamatosan figyelni kell, hogy a támogatás összhangban áll-e az unió feltételeivel. Ilyen feltétel, hogy nem kerülhet sor az E85 túlkompenzálására. Amíg a támogatás teljesíti az uniós feltételeket, az megfelel a követelményeknek.
Felmerülhet, túl van-e kompenzálva az E85 Magyarországon.

Az uniós szabályozás szerint akkor beszélhetünk túlkompenzálásról, amikor egy termék előállítója, szolgáltatás nyújtója több állami támogatást kap, mint amennyi a termék, szolgáltatás versenyképes áron történő előállításához, nyújtásához szükséges, figyelembe véve egyebek mellett a versenyző termékek, szolgáltatások árát. Túlkompenzálás esetén a támogatásban részesülő társaság extraprofithoz jut az adófizetők pénzéből. Az E85 esetében a túlkompenzálás tilalma azt jelenti, hogy a jövedékiadó-kedvezmény összege nem haladhatja meg azt a többletköltséget, amellyel az E85 előállítása jár a motorbenzinhez képest.

Leegyszerűsítve arról van szó, hogy az E85 ára a többletfogyasztást is figyelembe véve nem lehet alacsonyabb, mint a benziné - avagy egy kilométert a két üzemanyaggal azonos költséggel lehessen megtenni. A két üzemanyag ekkor van azonos versenyhelyzetben.

A határozat elfogadása idején – amint ez a határozatban is benne van – literenként 272,6 forint volt a motorbenzin fogyasztói ára, jelenleg 375-385 forint. A termék adó nélküli ára is több, mint 50 forinttal növekedett literenként. Az alkohol jegyzésára viszont alig, mindössze 5 százalékkal nőtt 2006 és 2011 között. Ilyen árszinten tehát még a most javasolt, literenként 12 forintos jövedéki adó emelése után is megmarad a túlkompenzálás. Ez az adókedvezmény nagyobb mértékű csökkentését indokolja – mutattak rá lapunknak szakértők -, hogy az megfeleljen az uniós követelményeknek.

Mások kétségbe vonják a bioetanol literenként 100 forintos támogatásának hatékonyságát, sőt, a bioetanolnak tulajdonított előnyök egy részét is. A MTA-nak az energiastratégiáról írt tanulmánya szerint például:”a biodízel és etanol megújuló természete kétséges (…) ezért az államnak egyelőre nem érdemes ezt a vonalat erősítenie. Élelmiszert vagy egyéb célú ipari növényeket célszerűbb termeltetni….”

A magyar hatóságoknak minden évben össze kell hasonlítani a bioetanol költségeit a motorbenzin árával, és erről jelentést kell adniuk az EU Bizottságának. A határozat alapján módosítaniuk kell a jövedékiadó-kedvezmény mértékét „annak a helyzetnek elkerülésére, hogy az adócsökkentés meghaladja a bioetanol előállítási költségei és a benzin piaci ára közötti különbséget”. Ha a túlkompenzálást a kormány nem mutatja ki és nem módosítja a kedvezmény mértékét, akkor a túlkompenzálást az Európai Bizottság állapítja meg. Ha ez történik, a bizottság elrendelheti a kedvezmény utólagos, kamatokkal növelt megfizettetését a gyártókkal, forgalmazókkal.

Jelenleg nincs egyetértés abban sem, hogy az úgynevezett első generációs bioüzemanyagok (tehát amelyeket élelmezési célra is használható terményekből állítanak elő) használatával valóban jelentős megtakarítás érhető el a széndioxid-kibocsátás tekintetében. Ha a cél valóban a szén-dioxid kibocsátás csökkentése, akkor – mondják egyesek - hatékonyabb az energiahatékonyság támogatása, ezen belül is az épületszigetelés, a panelrekonstrukció.

Az E85 jelentős munkahely-teremtési potenciállal bír. Ez nem indokolja a támogatását? Vannak, akik szerint nem. Nem keverendő ugyanis össze a bioetanol-gyártás és az E85 óriási adókedvezménnyel történő hazai forgalmazása. De ezt versenyképesen, támogatás nélkül kell elérni, nem pedig az adófizetők pénzéből. A bioüzemanyagokkal kapcsolatos uniós célkitűzések önmagukban is jelentős és növekvő keresletet teremtettek a bioetanolnak, tehát az export piacon kell versenyképesen értékesíteni a kukoricát vagy a bioetanolt, és nem itthon 100 forint fölötti állami támogatással. Ha igaz az, hogy alapanyagul szolgáló kukorica termelésében versenyképesek vagyunk, akkor bioetanol termelésében is.

Azonkívül a bioetanolt több más célra is fel lehet használni, emellett biztos felvevőpiaca van más uniós tagállamokban is. Az E85-gyártásra történő felhasználás ezek közül csak az egyik, és messze nem a legjelentősebb. Az E85 adókedvezményének mérséklése így nem jelenti a bioetanol-ipar ellehetetlenülését, nem fognak üzemek bezárni.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatban figyelembe kell venni, hogy a kukorica termesztése az egyik legkevésbé munkaerő-intenzív mezőgazdasági tevékenység, szemben például zöldségtermesztéssel vagy kertészettel. Van olyan becslés, amely szerint 100 millió liter benzin felváltása etanollal 2600 fővel csökkentené a foglalkoztatást Magyarországon.

Nem kell attól tartani – mondják egyes szakmabeliek -, hogy az adókedvezmény csökkentése aláásná a befektetői biztonságot. Egyrészt a bioetanol-ipar nem kizárólag az E85-öt jelenti. Másrészt minden szereplő tudta, hogy az adókedvezmény feltételekhez kötött, annak mértékét évenként felül kell vizsgálni. A kőolaj, illetve a benzin világpiaci árának növekedése kapcsán várható volt, hogy a túlkompenzálás elkerülése érdekében előbb-utóbb a kedvezmény mérséklésére lesz szükség.

Szerző: Világgazdaság Online

 



cimkék: bioüzemanyag