Geotermális energiával gazdaságosabb lehet a távhőellátás

2011-10-05 Geotermális energia felhasználásával a korábbinál gazdaságosabbá válhat városi távhőellátás, és akár 20 százalékos költségcsökkentés is elérhető - közölte az EU-FIRE Kft., amely a témáról több vidéki nagyvárosban kezdeményez kerekasztal megbeszélést a városvezetőkkel, az energiaellátásért felelős szakemberekkel.

Az EU-FIRE Kft. rendezvénysorozatot indít a geotermális energián alapuló távhőellátásról. Elsőként októberben Kecskeméten, majd Szolnokon kerül sor a kerekasztal megbeszélésre, amelyen asztalhoz ülnek a meghívott városok polgármesterei, a városgazdálkodási bizottságok vezetői, az energiaellátásért felelős szakemberek és a geotermális energiaszektor meghatározó hazai szereplőjének munkatársai.

A találkozók résztvevői az új megoldás teljes műszaki hátterével, a megvalósítás pénzügyi és jogi, illetve pályázati lehetőségeivel is megismerkedhetnek - olvasható a cég közleményében, amely szerint ismertetik majd az eddigi projektjei során szerzett tapasztalatait, szóba kerülnek a 2012 tavaszán befejeződő csongrádi geotermális rendszer korszerűsítésével kapcsolatos ismeretek is, de képet kapnak a résztvevők a kecskeméti elképzelésekről is.

A közlemény kiemelte, hogy a városi távhőszolgáltatók Magyarországon jellemzően földgázt használnak a fűtés és a használati meleg víz előállítására, ezért a földgáz világpiaci árának növekedése egyúttal a lakosság, a közintézmények és a vállalkozások kiadásainak növekedését eredményezi.

A cég egy olyan megújuló energiaforrást ajánl a városok figyelmébe, amely kiváltója lehet a földgáznak: a meglévő városi távhőellátó rendszereket a fejlesztés eredményeként egy geotermális energia felhasználásával működtetett hőközpont szolgálná ki. A kiépítendő geotermikus kaszkádrendszerben a kitermelt termálvíz a távfűtésen túl a helyi uszodák és fürdők melegvíz igényének kielégítésére, mezőgazdasági létesítmények fűtésére és terményszárításra, valamint igény esetén utak, járdák jégmentesítésére egyaránt használható.

Ezzel a megoldással a város, a lakosság, a vállalkozások kiadásai is csökkennének a cég szerint. A helyi, saját energiaforrások használatával jelentősen csökken, akár meg is szűnhet az importfüggőség, ami a város számára nagyfokú ellátásbiztonságot és energiafüggetlenséget eredményez. A megújuló energiafelhasználásnak egyéb előnyei is vannak, a földgáz kiváltása miatt az üvegházhatású gázok - különösen a CO2 - kibocsátás csökken, ami a kvótaeladások úján komoly bevételeket jelenthet az államháztartás számára - közölte a cég.

Forrás: MTI