Biomassza – jelen, jövő

"Biomasszát fenntarthatóan" címmel önkormányzatoknak és szakmai szervezeteknek rendezett konferenciát november 29-én az ENERGIAKLUB a Szent István Egyetem Környezet-és Tájgazdálkodási Intézettel közösen. A konferencia a hazai biomassza-felhasználás gyakorlati kérdéseire és a már megvalósult jó példáira összpontosított.

A konferenciát Dr. Csányi Sándor, az Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi karának dékánja nyitotta meg, egyben hangsúlyozta, hogy az egyetem fontos szerepet tölt be a biomassza hasznosításának technológiai fejlesztéseiben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, Gémesi Zsolt a hazai bioenergia-hasznosítás fejlesztéspolitikai irányait vázolta fel. Előadásában a frissen elkészült Megújuló Nemzeti Cselekvési Tervről is beszélt, többek között arról, hogy az EU által az ország végső energiafelhasználásában kötelezően előírt 13%-os megújuló-részarány helyett a Terv valamivel ambiciózusabb 14,6%-ot vállalt. Ennek elérésében, vélhetően, a biomasszának döntő szerepe lesz.

Varga Katalin, az ENERGIAKLUB munkatársa a 17 európai egyetem, kutatóintézet és tanácsadó iroda által közösen szervezett COACH BioEnergy projektet mutatta be. A program legfontosabb feladata, hogy megfelelő információs háttérrel és egy nemzetközi tanácsadó hálózattal ösztönözze a fenntartható biomassza-felhasználás elterjedését. Így a helyi és regionális döntéshozók éppen úgy a program célcsoportjai között vannak, mint az illetékes minisztériumok, vagy éppen a gazdák. A program honlapján keresztül hamarosan elérhetők lesznek a partnerek által feltöltött anyagok: tanulmányok, kutatási eredmények és más hasznos információk, például az energianövények termesztéséről és betakarításáról, a biomassza valóban hatékony energetikai átalakításáról, illetve logisztikai kérdésekről. Az Energiaklub a projektben kommunikációs partnerként vesz részt.

Kovács Emese (ENERGIAKLUB ) a jövő évben induló Biomassza Bajnokságot mutatta be. A rendezvény a nemzetközi Megújuló Erőforrások Bajnokok Ligájának a része és a szervezők reményei szerint a helyben rendelkezésre álló alapanyagokkal dolgozó, a helyi hőigényre alapozott méretű, decentralizált projektek elterjedését segíti majd Magyarországon is.

Szada település példáján keresztül mutatta be Kohlheb Norbert, a Szent István Egyetem munkatársa a stratégiai tervezés lehetőségeit. Hogyan kell egy új biomassza-projektnél figyelembe venni a helyi lehetőségeket és igényeket, milyen hasznai és lépései vannak egy tervezési folyamatnak, milyen beruházási költségekkel lehet számolni különböző autonómia-szintek mellett, vagy hogyan kapcsolódhat be például a helyi erdészet a projektbe – a résztvevők ehhez és hasonló kérdésekre kaphattak választ az előadásból.

Az Energia Központ munkatársának, Soltész-Lipcsák Melindának az előadása az „Uniós támogatási források felhasználásának eddigi tapasztalatai, hasznos tippek projektfejlesztéshez” címet kapta. A 2009-2010-es pályázati időszak bemutatásából például kiderült hány pályázat került támogatásra, illetve milyen volt a megítélt támogatások mértéke. A pályázatokban megjelölt leggyakoribb technológiák mellett a lakossági lehetőségekről is szó esett, illetve néhány pozitív, követendő példa is bemutatásra került.

A délutáni előadásokon a sikeres biomassza-projekteké volt a főszerep. Garai Zsolt, a Riebenbauer Mérnöki Iroda munkatársa először általánosságban beszélt a biomassza-hasznosítás előnyeiről, a projekttervezés fontos fázisairól, majd a pornóapáti, gyömrői, szegvári és fertődi fűtőművek bemutatásán keresztül tért rá a gyakorlatiasabb kérdésekre. Monoki József Örményesről érkezett, és a településen megvalósult, komplex szemléletű energiahatékonysági és biomassza-projektről beszélt. Vaszkó Csaba a WWF Magyarország tiszatarjáni projektjét mutatta be, amely a helyi környezeti, társadalmi és gazdasági problémákra ad választ. Előadásából kiderült, hogy az ártér milyen szerepet játszhat egy folyóparti település energiaellátásában, és egyben hogyan lehet hatással a hátrányos helyzetű települések foglalkoztatási gondjaira. Dr. Nagy József a Bükk-Makk Leader-ROMAVIRKA program aktuális állását vázolta fel, amely a kb. 270 000 lakost érintő észak-magyarországi régióban egy egyedülálló virtuális okos hálózat kiépítését szolgálja, a helyi környezeti adottságok és a foglalkoztatási szempontokat figyelembe véve.

A konferencia a RES Champions League  és a Coach BioEnergy projektek támogatásával valósult meg.

 

Forrás: Energiaklub



cimkék: biomassza