Lebecsülték eddig a szélenergiát
Az eddigi vélekedéssel szemben egy helyre zsúfolva több szélturbina nem feltétlenül termel több áramot, mert egy adott területen a szélből csak véges mennyiségű energia nyerhető ki. Jó hír viszont, hogy szél még így is 22,5-ször több tiszta energiát termelhet, mint eddig feltételezték.
Íme a függőleges tengelyű szélturbina
A függőleges tengelyű szélvitorláknak a vízszintes tengelyűekkel való versenyképessége a tétje annak kutatási programnak, amelyen a valladolidi egyetem mérnökei dolgoznak. (Aiolus News)
A szélenergia-felhasználás informatikai hátterének fejlesztésén dolgozik az MTA SZTAKI
A szélerőművek termelése jelenleg a világ áramfelhasználásának mindössze 4,5%-át teszi ki, pedig bőségesen elláthatnák a világ lakosságát. Ezt a kihívást célozta meg a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének projektje, mely nemzetközi porondon legutóbb július 10-én, Budapesten bizonyított.
Vizet facsar a levegőből az új szélturbina
Akár egy sivatag közepén is képes ivóvíz előállítására az újfajta szélturbina, amelyet fél éve tesztelnek Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában. Hasonlóan forradalmi megoldás az a tengeri szerkentyű, amely víz alatti zsákban gyűjti a fölös szelet a szélcsendes napokra.
Szeles madárvédelem
Sok madárfajra nincsenek hatással a szélerőművek működő turbinái - állapították meg brit természetvédelmi szervezetek. A Brit Madártani Alapítvány és a madarak védelmével is foglalkozó RSPB úgy találta, hogy a szélparkok építése több kárt okozott, mint későbbi működtetése.
Hogyan raktározzuk a szélenergiát?
A Siemens új, rugalmas üzemű elektrolízis berendezésekkel ipari méretekben akar a szél- és napenergiából termelt elektromos energiával hidrogént előállítani. Az eljárásnak pocsék a hatásfoka, de jelenleg nincs rá más alternatíva.
Óriási adóbevétel kiesést okoz a szélenergia-ipar hátráltatása
Az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adó-előleg befizetése márciusban megtörtént.
Már hétszázezer kis szélturbinát telepítettek világszerte
A World Wind Energy Association (WWEA) a jövő hónapban megjelenő jelentése szerint már hétszázezer kis szélturbinát telepítettek világszerte. A WWEA immár harmadik alkalommal szervezi meg a World Summit for Small Wind (WSSW2012) eseményt, mely március 15-16-án lesz megtartva a németországi Husum városában, itt lesz szó az egyesület új jelentéséről.
Lefejezés előtt az amerikai szélenergetika?
Az Amerikai Szélenergia Társaság közleményben figyelmeztette az amerikai döntéshozókat, hogy amennyiben nem hosszabbítják meg a szélenergetikai tevékenységre vonatkozó, máskülönben az év végével lejáró adókedvezményt, akkor 37 ezren veszíthetik el az állásukat - számol be a BusinessGreen.
Lassan fújnak a hazai szelek
Hazánk 2020-ra az EU27-ek között, amennyiben a hazai szabályozás ilyen mértékű rugalmatlanságot mutat, nemcsak a szélenergia felhasználás részaránya (a teljes hazai villamosenergia termeléshez képest), hanem a teljes megújuló energiatermelés tekintetében is a legutolsó lesz.
Újabb szélenergia nagybefektetés
A Polish Enterprise Fund VI (PEF VI), az Enterprise Investors (EI) által kezelt magántőke alap, ma bejelentette a szélerőmű parkok létrehozását célzó befektetési program, a Wento indulását.
Elegük van a kormányzati retorikából a szeleseknek
Az uniós trendekkel való összhangot hiányolják a leginkább a kormányzati energiastratégiából a szelesek, akik azt állítják, hogy egy forint állami támogatás nélkül néhány éven belül meghatszorozhatnák a működő szélenergia-kapacitást.
Egyszerűbben lehetne telepíteni a lebegő szélturbinákat a WindFlippel
Telepíteni egy 120 méter magas, 2,3 megawattos szélturbinát 20 kilométerre a szárazföldtől elég bonyolult folyamat, ám egy norvég vállalat, a WindFlip egy elegáns megoldással állt elő. Nevezetesen egy olyan speciális uszállyal, melynek segítségével nemcsak egyszerűen, de olcsón felállíthatók lehetnének a nyíltvízi lebegő szélturbinák.
655 millióért fejleszt a SAB Technologies Vépen
Egy 2160 négyzetméter alapterületű összeszerelő csarnokot és egy 1400 négyzetméter alapterületű daraboló csarnokot építtetett fel a SAB Technologies Kft. Vépen; a fejlesztéssel a nagyméretű, főként szélturbinákba használt transzformátorok gyártási kapacitását bővítette a cég - jelentették be a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szombathelyi székházában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Szélerőművek: javuló termelés, dráguló költségek
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia megítélése az egyik legszélsőségesebb: egyesek már-már bálványozzák, míg mások számára rémálom. A környezetvédők előnyben részesítik, mivel káros hatása voltaképpen abban merül ki, hogy néhány tucat madár pusztulását okozza évente.
A legjobb szélerőművek már most is állják az árversenyt
A szárazföldi szélerőművekkel előállított elektromos áram ára 2016-ra versenyképes lesz a hagyományos, fosszilis forrásokból származó áram árával, derül ki egy, a Bloomberg New Energy Finance (BNEF) által készített felmérésből. A legjobb lokációval rendelkező szárazföldi szélerőművek már most is versenyképesek - idézi a BusinessGreen a BNEF vezető szélenergia-elemzőjét.
Íme a legköltséghatékonyabb szélturbina, egyenesen a tengerről
A svéd tervező cég, a Ehrnberg Solutions AB sikeresen elkészítette a SeaTwirl úszó szélturbina prototípusát. Az eszköz a tengeri szeleket hasznosítja.
A kormányzati szélcsend végét várják a szélerőművesek
Az idei is elvesztegetett év, mert miközben a világban a szélenergia-hasznosítás egyre fontosabb ágazati törekvés, és az intézményi befektetők harmadik legkedveltebb célpontja, nálunk eltelni látszik az ötödik év is anélkül, hogy újabb szélerőmű létesítési engedély kiadására nyílt volna lehetőség. Közleményben panaszkodik a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT).
Fukusima mellett indítana kísérleti szélenergia-programot Japán
Úszó szélerőműveket építene a japán kormány a katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű közelében. A kb. 260 millió dolláros kísérleti projektben hat darab 2 MW-os turbinát terveznek telepíteni. A kormány a kísérleti projekt munkálatai során nagyban számít hazai ipari cégekre - számol be a Bloomberg.
Szigorú előírások a széltornyokra Magyarországon
Magyarországon a szabályozás megakadályozza, hogy a szélerőművek a leállításuk után a működés egykori helyén legyenek az enyészeté.
 
1-20   21-40   41-60   61-80