Energianáddal váltanák ki az import földgáz egy részét

Az ország gázszükségletének egy részét kiváltó, a magyar munkaerő- és energiapiacot, valamint az agráriumot is jelentősen érintő országos energianád-termelőrendszer kiépítését tervezi a Nád MPS-H Kft., erről előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a kormány képviselőivel.

Kiss Gábor, a cég ügyvezetője elmondta, több mint egy évtizede készítik elő a projektet, amely egy magyar nemesítésű és szabadalmi oltalmatélvező kínai energianádon, a Miscanthus sinensis tatai nevű növényen alapul. A program céljai több tekintetben is egybeesnek a kormány legfőbb céljaival, hiszen az első évben 5 ezer, majd teljes felfutása estén 70-80 ezer új munkahelyet képes teremteni az ország legelmaradottabb vidékein. A parlagon lévő, illetve rossz adottságúterültek hasznosítását is lehetővé teszi, valamint érdemben hozzájárulhat az ország energiaimporttól való függetlenedéséhez.

Kiss Gábor állítása szerint a program iránt komoly érdeklődést mutatnak külföldi befektetők, de cége, amennyiben a kormány támogatást nyújt a mielőbbi megvalósulásához, elsősorban Magyarországon, magyar projektként kívánja megvalósítani. Az eddig folyó tárgyalásokból már kiderült, hogy a kormány tagjaiból többen támogatják a programot, de még nem született meg az ügyben a végleges politikai döntés - hangsúlyozta.

Mint kifejtette, a tatai energianád versenyképes tüzelőanyag más megújuló energiaforrásokkal és a fosszilis energiahordozókkal szemben is. A növény 25 éves élettartamú, vagyis a telepítését követően - négyévente szükséges műtrágyázás mellett - szinte csak aratni kell, kis tápanyagigényű, és termesztésével hasznosíthatóvá válnak a 18 aranykorona alatti, élelmiszer termelésre nem, vagy csak gazdaságtalanul hasznosítható területek is. A telepítése, valamint a kifejlődéséig szükséges gyomirtása költségigényes, de a termesztése hosszútávon jóval jövedelmezőbb lehet, mint a búzáé vagy a kukoricáé.

Eddig Magyarországon 500 hektárnyi területen kezdték meg a tatai termesztését, emellett vannak próbaültetvények Romániában is. A tapasztalatok szerint a növény a telepítést követően három éven belüléri el a maximális hozamát, ami hektáronként 25 tonna. Vegetatív úton,rizómákkal szaporodik, tehát pollenszennyeződéstől és invazív elszaporodásától nem kell tartani. Kifejlett állapotban nem gyomosodik,kórokozója, kártevője európai viszonyok közt jelenleg nem ismert, és fagyálló. A telepítése mikroszaporító üzemek révén előállított palántákkal történik, évenkénti aratása és tömörítése pedig a mezőgazdaságban használatos munkagépekkel végezhető, a fő betakarítási szezon előtt vagy után. A bálázott nádat vagy közvetlenül az erőművekbe lehet szállítani, vagy brikettálható, pelletálható.

Az energianád hasznosításához szükséges saját erőműhálózat megépítésére megvan már a befektető, és az ország rendelkezik a program felfuttatásához szükséges termőterülettel - mondta az ügyvezető. A növény energiatermelő képességéről szólva kifejtette, a program a beindulását követően már a harmadik évben 500 millió köbméter gáz kiváltását teszi lehetővé, ez a rákövetkező években számottevően növekedhet. Az eddigi vizsgálatok szerint 20 tonna növény fűtőértéke 9,5 ezer köbméter földgázzal egyenértékű, ami azt is jelenti, hogy egy hektáron 3 családi ház tüzelőanyag-szükséglete termelhető meg.

Kiss Gábor szerint Magyarország ezzel a programmal legalább 7 százalékkal túl tudná teljesíteni az unió felé tett vállalását arról,hogy az energiafelhasználásának 13 százalékát megújuló energiából fedezi a jövőben. Fontos momentumnak nevezte, hogy az energianád a fejlődése során legalább annyi széndioxidot épít be magába, mint amennyi azégetése során a levegőbe jut, így jelentősen csökkenhet az ország széndioxid emissziója, amit bevételre válthat a széndioxid-kereskedelemben. A programot sikere esetén ki lehetne terjeszteni más országokra is, magyar központtal - tette hozzá.

Forrás: Zöldtech /(MTI)



cimkék: biomassza