Milliós megtakarítás zsírégetéssel

Állati eredetű zsírégetésből nyer energiát mostantól az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. hódmezővásárhelyi gyára. A december 3-án átadott, Európai Uniós beruházás új, vegyes tüzelésű kazánjának köszönhetően az eddig nehézkesen hasznosítható hulladék felhasználásával évente 2,7 millió köbméter földgáz kiváltására lesz lehetőség. A biomassza segítségével így ezentúl 40 millió forintot spórolnak meg egy évben a száz százalékban állami tulajdonú cégnél. Az ATEV tájékoztatása szerint a 260 millió forintos, fele részben európai uniós támogatással létesült beruházás során új, zsír és földgáz tüzelésére alkalmas égővel felszerelt vegyes tüzelésű kazánt építettek be, az egyik gáztüzelésű kazán helyére, s az új fűtőblokkban éves szinten 2600 tonna zsírt fognak hasznosítani.
A meglepő ötlet a társaság alaptevékenysége miatt szinte adta magát. Az állati melléktermékek feldolgozása során ugyanis jelentős mennyiségű állati eredetű zsír keletkezik, aminek további értékesítése nehézkes, tárolása drága. A zsír hőértéke viszont köztudottan magas, ráadásul megújuló energiaforrásnak, azaz biomasszának számít.
Az ATEV először két fűtőolaj tüzeléssel működő üzemében, Debrecenben és Solton váltott át a környezetbarát technológiára, majd két évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a bevált módszert - az elmúlt évek földgáz felhasználásának korlátozásait figyelembe véve – Hódmezővásárhelyen, a gyár hőigényének olcsóbb és „zöldebb” biztosítása érdekében is meghonosítják.
A beruházással évente annyi földgáz kiváltására lesz lehetőség, mellyel 2700 háztartás egész éves villamos energia ellátását lehetne biztosítani, de az állati eredetű zsiradék ilyen irányú hasznosítása persze csak ipari célkora lehetséges.
Az ATEV célja a projekttel elsősorban az volt, hogy a megújuló energiaforrás felhasználásával csökkentse a környezeti hatásokat, továbbá hozzájáruljon a feldolgozás energiahatékonyságának növeléséhez.

Forrás: Hulladéksors



cimkék: biomassza