Éhezés az ára a bioüzemanyag térhódításának?

A XXI. század elejére az emberek, áruk és szolgáltatások szabad áramlása vált a haladás szimbólumává. E mobilitás fenntartásához rendkívüli mennyiségű energiát kell mozgósítani, ami a fosszilis energiaforrások szűkülő kínálata következtében egyre nagyobb feladat. A szénalapú energiahordozók romboló környezeti hatása miatt azok alternatív forrásokkal való kiváltása mindannyiunk közös érdeke.

A megújuló energiák közlekedésben való használata direkt és indirekt módon egyaránt megvalósulhat. A közvetett alkalmazás, azaz elektromosáram hajtóanyagként való felhasználása meglehetősen komplex feladat. A növényi alapanyagú üzemanyag használata viszont közvetlenül képes kiváltani a benzin-, illetve gázolajfelhasználást. A biodízel és a bioetanol használata a ’80-as években vett lendületet, aminek hátterében energetikai, agrárgazdasági és környezetvédelmi okok állnak. Az utóbbi tíz évben a biomassza növekvő energetikai kiaknázása egyre népszerűbbé,mi több, politikaiag támogatottá vált. Az Európai Unió irányelve szerint 2020-ra a bioüzemanyagok legalább 10%-os kötelező felhasználási arányát kell elérni. A dolog pikantériája, hogy a kezdetekben környezetvédelmi civil szervezetek által szorgalmazott térhódítás ma már sokak szerint inkább átoknak, mint áldásnak tekintendő.

Civilek kongatják a vészharangot

A Föld Barátai már hosszú évek óta vizsgálja a bioüzemanyagok előállítása, és az ezzel járó környezeti és társadalmi hatásokösszefüggéseit. A szervezet jelentései rendszeresen beszámolnak azokról a veszélyekről, melyek a bioüzemanyagok növekvő előállításának kísérőjelenségei. Legutóbbi tanulmányuk szerint az Európai Unióambíciózus célkitűzései hatalmas terhet rónak az azok teljesítésében kulcsfontosságú afrikai országokra. A bioüzemanyagok előállításának területigénye olyan óriási, hogy az európai célok teljesítéséhez Afrika számos államában kell beruházásokat végrehajtani. A Föld Barátai ezek elemzése kapcsán fogalmazta meg legújabb riportját, melyben számos szempont alapján bírálja a megvalósult gyakorlatot.

Az afrikai kontinens hosszú évtizedek óta komoly élelmezési nehézségekkel küzd. A termőföldek nem élelmiszer előállítására valófelhasználása ellen nagyon sokan tiltakoznak, mivel a szűkülő kínálat együtt jár az élelmiszerárak emelkedésével. A beruházók szerint ez azérv irreleváns, mivel az általuk termesztett növényeket nem a már használatban lévő termőföldeken állítják elő, hanem olyan területeken,amelyek élelmiszer előállítására nem alkalmasak. Az aggodalmakat mindenesetre tovább táplálják a valóban emelkedő élelmiszerárak, illetve az ENSZ állásfoglalása, mely szerint a bioüzemanyagok iránti kereslet 40% körüli élelmiszerár-emelkedést indukál az elkövetkező évtizedben.Amennyiben a termőföldek valóban nincsenek veszélyben, úgy a legelők,illetve a még érintetlen természeti környezet visszszorításának árán lehet termőterülethez jutni. Mindkét esetben számos kérdés vetődik fel a folyamat igazolhatóságát illetően.

A folyamat vesztese: a fekete kontinens

A legeltetés ellehetetlenítése a helyi gazdákat sújta, és felszámol egy jól működő, fenntartható életformát. Elképzelhető, hogy az így munka nélkül maradóknak az új iparág tud megélhetést nyújtani, ám ez egyértelmű függőséget jelent az addigi önellátással szemben.
A természetes ökoszisztémák felváltása mezőgazdasági monokultúrákkal szintén számos etikai és gazdasági kérdést vet fel. Az ily módon végbemenő biodiverzitás-csökkenés együtt jár a környezet ellenállóképességének radikális visszaesésével, valamint felszámolja az adott területen meghatározó életközösséget, és egy sokkal kevésbéváltozatos rendszert hagy hátra. Amennyiben erdőket irtanak ki, az egyértelműen negatív hatással van a bolygó széndioxid-egyensúlyára,hiszen egy hatékony elnyelő életközösség helyébe egy jóval kisebb kapacitású lép. Ezentúl a környezet rekreációs célokra valóhasználhatósága is jelentősen visszaszorul.

A mezőgazdasági termelés kiterjesztése kétségtelenül munkahelyeket teremt, mely jelentősen enyhítheti a társadalmi feszültségeket. Ez a környezet állapotára is kedvezően hathat, hiszen visszaszorulhat az illegális erdőirtás, mely meglehetősen elterjedt jelenség.
Az agráripar terjeszkedése a környezeti terhelés növekedéséval jár, hiszen a termesztés során felhasznált anyagok egy része mindenképp kikerül a környezetbe, ahol elszennyezi a talajt, a vizeket. A munkákban részt vevő gépek használata szintén számos káros mellékhatással jár,például növeli a légszennyezettséget, tömöríti a talajt. A szervezet szerint ily módon az EU exportálja környezeti terhelésének egy részét, a közösségi célkitűzéshez való ragaszkodás pedig felhajtja az élelmiszer árakat,csökkenti a biodiverzitást, valamint a monokultúrák nagy területigénye miatt a helyi gazdálkodók kárára rendezi át a birtokviszonyokat.

Hogyan tovább, Brüsszel?

A XXI. század elejére az emberek, áruk és szolgáltatások szabadáramlása vált a haladás szimbólumává. E mobilitás fenntartásához rendkívüli mennyiségű energiát kell mozgósítani, ami a fosszilis energiaforrások szűkülő kínálata következtében egyre nagyobb feladat. A szénalapú energiahordozók romboló környezeti hatása miatt azok alternatív forrásokkal való kiváltása mindannyiunk közös érdeke.Egyre többen vannak, akik szerint ezen érvek fényében az EU-nak vissza kell vonnia irányelvét és sokkal inkább a közösségi üzemanyagfogyasztás csökkentésére kell törekednie. A jelenlegi támogatási struktúra sokakatösztönzött az ágazatba való beruházásra, a rendszer már mozgásba lendült, és már saját tehetetlensége is működteti. Amennyiben az Unióvalóban felülvizsgálná politikáját, akkor is csak lassú irányváltásra lehet számítani.

Forrás: Kitekintő.hu  - Szomorú Gábor