„Megújuló Energia Nyílt Nap – A megújulók ünnepe

Klasztertagjaink is megjelennek a „Megújuló Energia Nyílt Nap – A megújulók ünnepén”, amely egy fenntarthatósági tematikájú rendezvénysorozat, amelynek fő pillére egy olyan programsorozat megvalósítása, melynek során a célcsoportok közvetlenül találkozhatnak a megújuló energiaforrások gyakorlati alkalmazásával, mégpedig közérthető, emészthető formában.

A nyíltnap keretében az ország több pontján egy időben nyílik majd lehetőség az érdeklődők számára, hogy a programhoz csatlakozó, a hazai megújuló energia felhasználás növelésében szerepet vállaló szervezetek által biztosított helyszíneken ismerkedjenek meg a fenntartható fejlődés szerepének fontosságával, a fenntartható alternatívák körével, használatuk módjával és a fogyasztás környezeti hatásaival. A rendezvényhelyszíneken népszerűsítésre kerülnek a fenntartható életmód biztosításához szükséges tudatos és kompetens fogyasztói magatartásminták, amelynek következményeként a projekt célja a megújuló erőforrások nagyobb arányú felhasználása, valamint közvetve az energiatakarékosság és a klímatudatosság terjedésének elérése.

A projekt során célunk, hogy lehetőséget teremtsünk a lakosság számára, hogy közvetlenül a megújuló energiapiac szereplőitől tájékozódhasson a megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségeiről, és a téma aktuális kérdéseiről. Ennek köszönhetően hatékonyabban érhető el a lakosság környezettudatos szemléletének formálása, illetve kialakítása. A rendezvénysorozat célkitűzése a társadalom megújuló energiaforrások alkalmazásával kapcsolatos szemléletmódjának formálása, tapasztalatainak szélesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó viselkedésmintáinak megváltoztatása a személyes interakció erejével a megszólított célcsoportokon keresztül.

Az eseményt országos Road-Show előzi meg, amelyben egy mozgó „bemutatóház” igyekszik felkelteni az érdeklődést a megújulók és a Nyílt Nap iránt. Ennek helyszínei:

október 29. Pécs: Makay István u. 5.

október 30. Veszprém: Külső Kádártai út 3.

október 31. Győr: Királyszék u. 33.

november 3. Miskolc: Szentpéteri kapu u. 103.

november 4. Debrecen: Kishegyes út 1-11.

november 5. Kecskemét: Talfája köz 1.

november 6. Szeged: Rókusi krt 42-61.

A Nyílt nap dátuma: 2011. November 12.

A programsorozat alkalmával olyan szemléletet tudunk átadni az érdeklődőknek, amely az eddigiek során érkező információhalmazzal ellentétben az energiahatékonysági és a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kérdéseket rendszer szemléletűen tálalja az érdeklődőknek. Nem csak elméleti ismereteket, hanem gyakorlati élő bemutatókat is tervezünk megvalósítani, amely biztosíthatja a szükséges információk elsajátítását, az érintettek érdeklődésének felkeltését, szemléletmódjának változását. A program során megtartandó számos találkozó és ismertető révén nem csak az ilyen jellegű energetikai fejlesztések költségkímélő hatásait tudjuk bemutatni, hanem konkrétan számszerűsített adatokkal azt is, hogy az egyes energiafogyasztóknál végrehajtott fejlesztések milyen pozitív hatással vannak környezetünkre.

 

Klasztertagjaink közül a következő vállalatok várják az érdeklődőket:

Green Line kft.  9700 Szombathely, Uzsoki utca 1. Vaillantshop épület Napelemes rendszerekkel kapcsolatos tanácsadás és bemutató

RÉGIÓHŐ Kft. Körmend, Bástya utca, Biofűtőmű A város távfűtését hőenergiával ellátó faaprítékos fűtőmű üzemlátogatása

Heat Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Bük, Sport Csarnok újonan telepített napkollektoros rendszer bemutatása

KLIMABEST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 9700 Szombathely Rákóczi Ferenc u. 35. Szélgenerátor, hőszivattyú, napelemes rendszerek, led világítás, hőszigetelési trendszerek bemutatása

 

További információk a rendezvényről itt érhetők el.



cimkék: