Izlandi geotermikus távfűtőmű Szentlőrincen

2010. július 8-án Össur Skarphedinsson, az Izlandi Köztársaság külügy- és külkereskedelmi minisztere, Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára, illetve Győrvári Márk Szentlőrinc település polgármestere részvételével ünnepélyes keretek között lerakták egy geotermikus energiát hasznosító távfűtőmű alapkövét Szentlőrincen.

A beruházás egy környezetbarát, szén-dioxid-mentes technológiai rendszerüzembe állításával, a geotermikus energia felhasználásával gazdaságosés versenyképes szolgáltatást biztosít majd a jövőben a térség lakosai számára.

A geotermikus energiát hasznosító  távfűtőmű kivitelezése példaértékű lehet az ország többi településének és vállalkozásának is, ugyanis Magyarország adottságai is igen kedvezőek ezen a téren, azonban jelenleg a meglévő potenciálnak csak a töredékét hasznosítják.

A távfűtőmű az említett pozitív gazdasági és környezetvédelmi hatások mellett hozzájárulhat hazánk egyoldalú energiafüggőségének csökkentéséhez is, ezzel javítva Magyarország energiaellátásának biztonságát.

Forrás: Sajtóközlemény/ Bautrend



cimkék: