Zöld energiák: mintatelepülés lett Vép

Vép, a Szombathely melletti kisváros a megye egyetlen olyan települése, ahol a megújuló energiákat három zölderőmű is hasznosíthatja hamarosan. A szelet több mint fél évtizede fogják igába, megépült a repceprésüzem, ahol a biodízel adalékanyagát, a repceolajat állítják elő, elkészült a biomassza erőmű környezetvédelmi hatástanulmánya.

- Városunk vezetői, de a lakosok döntő többsége is szívesen lát olyan környezetbarát vállalkozásokat a településen, amelyek nemcsak bevételt és munkahelyeket jelentenek nekünk, de a zöldenergia előállítása kapcsán ismertséget is hoznak a városnak - jelenti ki Kovács Péter polgármester.  - Így volt ez a hatodik éve üzemelő szélerőmű elindításakor, és a bioetanol üzem tervezésekor is. Mindkét esetben tartottunk közmeghallgatást, ahol a beruházás terveit nagy érdeklődéssel fogadták a megjelentek. A szélerőmű sajnos azóta is magányosan termeli az áramot, mert a tulajdonos közhasznú társaság nem jutott további energiakvótához, így a fejlesztéseik - bár rendelkeznek építési engedéllyel - jelenleg nem folytathatók. A harmadik beruházás a már környezetvédelmi hatástanulmánnyal bíró biomassza erőmű, amelynek terveit ugyancsak több fórumon ismerhette meg a lakosság.

- Maga a település sem akar lemaradni a zöldenergia hasznosításában - tette hozzá a polgármester -, ezért az intézményi korszerűsítéseik során elsőbbséget élveznek az energiatakarékos megoldások,például a napkollektorok beépítése. Elsőként az óvoda tetejét díszítenénk ezekkel.
 
De nemcsak napenergiát használhatnak majd a vépiek: fűthetnek azzal a repcepogácsával is, amit a város Bozzai felőli határában frissen elkészült présüzemben gyártanak, vagy akár azzal a szalmapellettel, amit ugyancsak itt állítanak majd elő. A zöldmezős beruházásról ifj. Pusztavámi Mártonnal beszélgettünk.

- Napra pontosan egy évvel ezelőtt kaptuk az értesítést, hogy nyertes lett az európai uniós pályázatunk, amelynek révén a megújuló energiával kapcsolatos fejlesztéseinket meg tudjuk valósítani - mondja az Agroetanol Kft. ügyvezetője. - Az összesen tíz hektáros telephelyünkön mára elkészült a repceprésüzem, a tároló csarnok, mellé építünk majd gabonaszárítót, s szalmapellet-gyártó üzemet. A présüzem azért nem működik most, mert elfogyott az országban az olajos mag. Meg kell várnunk az új termést, tehát csak júliusban sajtolhatunk majd. 

A présüzemben évente mintegy nyolcezer tonna repcemagot dolgoznak majd fel, ennek harmincöt százaléka lesz olaj, mondja ifj. Pusztavámi Márton Fotó: Benkő Sándor

A présüzemben évente mintegy nyolcezer tonna repcemagot dolgoznak majd fel, ennek harmincöt százaléka lesz olaj, mondja ifj. Pusztavámi Márton Fotó: Benkő Sándor

 Az így előállított terméket Ausztriában értékesítik, mert hazai vevőt nem találtak rá. Évente mintegy nyolcezer tonna repcemagot dolgoznak fel, ennek harmincöt százaléka lesz olaj. A mellékterméket, a repcepogácsát állatok takarmányozására, vagy fűtésre lehet használni. Az utóbbira alkalmas a szintén általuk gyártandó szalmapellet is. A gabonát, amelynek aratása után a visszamaradt szalmát használják e célra, a zölderőműs vállalkozás mezőgazdasági termeléssel foglalkozó társcégei termelik meg. A szalmapellet hazai piaca kicsi, leginkább Németországban hasznosítják, ám odaszállítani sokba kerül.

Hamarosan elkezdi építeni az Agroetanol Kft. a szalmapelletgyártó üzemét. A szükséges alapanyagot a cég társvállalatai termelik meg. A biomassza-fűtést az állam is támogatja Fotó: Benkő Sándor

Hamarosan elkezdi építeni az Agroetanol Kft. a szalmapelletgyártó üzemét. A szükséges alapanyagot a cég társvállalatai termelik meg. A biomassza-fűtést az állam is támogatja Fotó: Benkő Sándor

- Ezt a megújuló energiát fel lehet használni a vasi intézmények fűtésére is - mondja ifj. Pusztavámi Márton. - A mintaprojektünk lehet a megyei önkormányzattal együttműködve az intaházi szociális otthon fűtésrendszere, ennek készen vannak a komplett tervei. Akár még az idén meg is valósulhat.
 
Halad a megvalósítás útján az áramszolgáltató trafóállomásával átellenben létesítendő biomassza erőmű is. Itt a BIO-NRG Kft. épít egy 13,8 megawatt villamos és körülbelül 5 megawatt hőkapacitású, úgynevezett co-generációs faapríték tüzelésű erőművet. A környezetvédelmi hatósági engedélyezése folyamatban van, ha meglesznek a dokumentumok, akkor kezdődhet az üzem építési engedélyezési eljárása.

A vépi szélgép nemcsak áramot termel: turisztikai látványosság is. Itt szelestei diákok figyelik Fotó: Benkő Sándor

A vépi szélgép nemcsak áramot termel: turisztikai látványosság is. Itt szelestei diákok figyelik Fotó: Benkő Sándor

Jóllehet van építési engedélye a Szélerő Vép Kht.-nek, mégsem jutottak egyről a kettőre - pontosabban négyre. A meglévő szélturbina mellé ugyanis még háromra van építési engedélye a társaságnak, ám mivel energiahivatali kvótájuk nincs, a szélkerekeket fölösleges lenne fölállítani.

- A további három szélgép mellett még tizenhatra van környezetvédelmi engedélyünk, de amíg a Magyar Energiahivatal nem ír ki újabb kvótapályázatot, nem tudunk előbbre lépni - sajnálkozik Boldizsár Sándor, a Szélerő Vép Kht. egyik tulajdonosa, az első vasi szélgép felügyelője.

- Vannak persze nagy külföldi cégek, amelyek kaptak kvótát, de mi, magyar szélerőmű-befektetők csak abban reménykedhetünk, hogy a következő pályázaton a kisebb, hazai vállalkozásoknak is kedveznek majd.

Főként, hogy sajtóinformációk szerint a kormánynak is határozott szándéka teljesíteni 2020-ig az Európai Unió által előírt tizenhárom százalékos részarányt a megújuló energiák felhasználásában. 
 
Fogyatkozók és megújulók

A szélenergia kiutat mutat a fogyatkozó energiaforrások és az atomenergia lehetséges veszélyeinek útvesztőjéből.

 

Megújuló energiák Grafika: Kelemen Attila

Megújuló energiák Grafika: Kelemen Attila

A biomassza az emberiség legrégebben használt energiaforrása; a növényi és állati szervezetekből származó, energiatermelésre felhasználható anyagokat jelenti.

Két kg szalmából előállított pellettel lehet 1 köbméter földgázt kiváltani.

Forrás: Vasnépe.hu



cimkék: