Beadási határidő módosítás, dokumentumcsere a Telephelyfejlesztés című kiírásnál

A Telephelyfejlesztés című, NYDOP-1.3.1/D-11 kódszámú pályázati kiírást módosította az NFÜ. A pályázati felhívás beadási határideje 2011. augusztus 30. helyett 2011. szeptember 19-re változott. Lecserélték honlapjukon a pályázati felhívás, az Indikátor mérési és célérték számítási útmutató, valamint a Régiós preferált területek, települések című pályázati dokumentumokat.

A Nyugat-dunántúli régióban a Telephelyfejlesztést célzó felhívás 3,6 milliárd forint keretösszeggel jelent meg. Ebből a mikro, kis- és középvállalkozások beruházási típusú fejlesztésre, vagyis többek között építésre, bővítésre, átalakításra, felújításra, eszközbeszerzésre összesen 2,9 milliárd forintot kaphatnak támogatásként. A mikro vállalkozások a foglalkoztatottak számát növelő, nem beruházási típusú fejlesztésekre is pályázhatnak együttesen 700 millió forint értékben.
A telephely-fejlesztési kiírás a 2009-es és 2010-es év siker pályázata volt. Összesen 124 projekt nyert támogatás 3,1 milliárd forint értékben. A 7,7 milliárd forint összköltséggel megvalósuló beruházások révén több mint 3900 munkahely került megtartásra, valamint 912 új jött létre.

További információk az Új Széchenyi Terv honlapján.

Forrás: www.westpa.hu



cimkék: