Megújuló Energiák 2010

A DUIHK 2010. november 8-án konferenciát szervez a bioenergia hasznosítási lehetőségeinek német- és magyarországi helyzetéről. A rendezvény 2010. november 9-10-én egyéni kooperációs megbeszélésekkel egészül ki.

Helyszín:

  • konferencia: Budapest, Német-Magyar Gazdaság Háza (1024 Budapest, Lövőház u. 30.)
  • egyéni tárgyalások: előzetes egyeztetés szerint

Program

  • németországi és magyarországi szakemberek beszámolnak a bioenergia, azon belül is a biomassza és biogáz hasznosításának jelenlegi helyzetéről, perspektívájáról és a tapasztalatokról Magyarországon és Németországban,
  • ezzel párhuzamosan német vállalatok innovatív technológiai megoldásokat mutatnak be a szegmens területéről,
  • a rendezvény november 9-én és 10-én egyéni kooperációs megbeszélésekkel egészül ki, melynek keretén belül a kamara tárgyalásokat szervez a rendezvényen résztvevő, Magyarországon üzleti kapcsolatokat / kooperációs partnereket kereső német cégek és az együttműködés iránt érdeklődő magyar vállalatok között. A tárgyalásokra a magyar vállalatok telephelyén ill. kamaránknál, előzetes időpont- és helyszínegyeztetés után kerül sor.

Részvétel

  • a rendezvényen, valamint a tárgyalásokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
  • az előadások szinkrontolmácsolással hangzanak el
  • a tárgyalásokhoz szükség esetén díjmentesen tolmácsot biztosítunk
  • részvételi szándékát a letölthető programban található jelentkezési lap faxon vagy elektronikus úton való visszaküldésével, vagy az online jelentkezési lap kitöltésével jelezze felénk.

Jelentkezési határidő

  • 2010. október 25. - jelentkezéseket már nem áll módunkban elfogadni!
  • jelentkezéseket korlátozott számban, a beérkezés sorrendjében tudunk elfogadni
Részletes információ és jelentkezés a itt lehetséges.
 
Forrás: Német - Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara


cimkék: