A kormány nem támogatta Lázár módosítóját

A gazdasági bizottság ülésén sem jutottak dűlőre a frakcióvezető módosítójáról. A kormány nem támogatta a megújuló energiának juttatott támogatás megnyirbálását, a frakció viszont kiállt Lázár János ötlete mellett. Energiapiaci szakemberek szerint a módosító javaslat drasztikusan drágítaná a távhőt.

 

A gazdasági és informatikai bizottság hétfői ülésén a kormány nem, a bizottság többsége azonban támogatta Lázár Jánosnak az egyes energetikai tárgyú törvények módosításához benyújtott indítványát.

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke elmondta: egyelőre vizsgálják a módosító indítványt, a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról szóló döntéséig a frakció kialakítja a végső álláspontját. A múlt heti frakcióülésen abban maradtak, hogy megnyitják a vitát a kérdéskörben, mert a kötelező áramátvételi rendszeren (kát) keresztüli bújtatott támogatás gyakorlata befolyásolja az energia árát, közte a távhő árát is. Mint mondta, a bizottsági szavazás nem jelenti azt, hogy a módosító indítványt változatlan formában támogatnák, de azt sem, hogy elvetik teljes egészében.

Mint ahogy korábbi cikkünkben olvasható Lázár János javaslata a kötelező átvételi rendszerben (kát) kialkudott árat két egymást követő lépcsőben 25, majd 35 százalékkal megvágná, ez pedig nemcsak a kapcsoltan termelőkre, de minden zöld energiás termelőre vonatkozna. A módosító másik intézkedése kivonná a rönkfát a biomassza termelésből, amivel a jórészt erre építő biomasszás erőműveket lehetetlenítené el.

Orbán Viktor miniszterelnök három héten belül tájékoztatja majd a kormánypárti képviselőcsoportot arról, mire jutott a kabinet. A tervek ellentmondásosak: a cél a kát-rendszer mielőbbi megszüntetése és az, hogy a távhődíjak ne emelkedhessenek tovább.

Az origonak az egyik fideszes képviselő elmondta, a múlt heti siófoki frakcióülésen csak este tíz óra körül került sor a Lázár-módosító megvitatására, az ötletet ellenző Bencsik János energiaügyi államtitkár és a fidesz frakcióvezetője között Orbán Viktor közvetített, a jelenlévők többsége azonban nem tudott érdemben hozzászólni a vitához.

Lázár állítólag kilátásba helyezte, hogy adott esetben hajlandó visszavonulót fújni, az ülés után a sajtónak úgy nyilatkozott, Orbán Viktor miniszterelnökkel történt egyeztetést követően a kormány újra megkezdi a kötelező átvételi rendszer (kát) felülvizsgálatát.

Lázár János szerint a magyar villamos energia árak indokolatlanul magasak a kötelező átvételi rendszeren keresztül nyújtott támogatások miatt, ezért felül kell vizsgálni azokat. Decemberben azonban ez már megtörtént, a kormány akkor egyhangúlag megszavazta a kapcsoltan hőt és áramot termelő erőművek támogatotti körben maradását, cserébe 15 százalékkal csökkentették volna a támogatás mértékét.

Forrás: Index.hu

 

A témában megjelent még a következő cikk:

Lázár: a cél a kát-rendszer mielőbbi megszüntetése

Lázár János pénteken a Fidesz-KDNP frakcióülése után bejelentette, hogy a kormány újra megkezdi a kát-rendszer felülvizsgálatát.

Lázár szerint a biomassza-erőművek fafelhasználásának tételes vizsgálatának is meg kell történnie, továbbá át kell tekinteni, hogy megtérült gázmotoros beruházások hogyan kaphatnak állami támogatást - mondta. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök három héten belül tájékoztatja majd a kormánypárti képviselőcsoportot arról, mire jutott a kabinet. A cél a kát-rendszer mielőbbi megszüntetése és az, hogy a távhődíjak ne emelkedhessenek tovább - mondta.

A kötelező átvételi rendszerben a kapcsolt áramtermelést a Magyar Energia Hivatal honlapján olvasható legfrissebb - 2010 első tíz havi - statisztikai adatok szerint a végfelhasználók 36,52 milliárd forinttal "támogatták". Az előző év egészében, 2009-ben a kapcsoltan termelők 54,57 milliárd forinttal részesedtek az összes kát-támogatásból (az érvényesített ár és a „piaci alapon" megállapított „alapár" különbözetéből), ami 2009 egészében 78,9 milliárd forint volt. A lakosságot ellátó egyetemes áramszolgáltatók végfelhasználói árában 8 százalék az összes kát-támogatás.

Szakértők korábban az MTI-nek elmondták: az jól érzékelhető, hogy a kapcsoltan termelő erőművek kát-támogatása elemi érdeke a befektetőknek, de a helyi önkormányzatoknak is. Ez utóbbira magyarázat, hogy számos városban az önkormányzat a tulajdonosa a távhőtermelőnek illetve-szolgáltatónak, és  a támogatás elvesztése miatt esetleg kivonuló befektetők veszélyeztetnék az távhő-ellátást. 

Bercsi Gábor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke szerint mivel a kapcsolt energiát is termelő vállalatok bevételének akár 70-80 százaléka is a villamos energiából származik, ezért a kát rendszerbeli  támogatás 10 százalékos csökkentése akár 20-50 százalékkal is növelheti a távhő termelői árát, aminek jelentős része a fogyasztóknál is lecsapódhat.

A kát rendszert még a 2001-ben hatályba lépett villamos energia törvény vezette be. A 2007-ben hatályba lépett új törvény szerint a kát rendszerben a kormány technológiánként és energiaforrásonként eltérő kötelező átvételi árat határozhat meg, miközben a törvény tartalmazza az átvételi ár maximumát, valamint azt is, hogy a mezőgazdasági termelésből származó anyagokat hasznosító megújuló energia termelést a törvény szerinti áron kell átvenni. A kötelező átvétel időszakának és mértékének megállapítása során figyelembe kell venni az egyes projekteknek juttatott egyéb támogatásokat is.  Ugyanakkor ezek a szabályok nem érintették a 2001-es törvény alapján megítélt átvételi feltételeket.

A kapcsoltan termelő erőművek egy részének beruházása már megtérült ugyan,  és így elvileg kikerültek volna a kát-rendszerből, de 2009 végén Podolák György szocialista és Fónagy János fideszes képviselők közös indítványára a nyomott áramárak miatt hosszabbítást engedélyeztek az eredeti 2010. december 31. utáni időszakra is. Igaz, a hatályos jogszabály szerint ezeknek az erőműveknek 2011 június 30-ig be kell fagyasztaniuk a hőértékesítési árat a 2010. decemberi elsejei szinten, ugyanakkor szigorú hatékonysági követelményeknek kell megfelelniük és a távhő 35 százalékát lakossági ellátásra kell biztosítaniuk.

Forrás: MTI/Mfor



cimkék: