A következő év a helyi zöld cselekvési terveké

Az önkormányzatoknak mielőbb érdemes elkészíteniük egyéni stratégiáikat, cselekvési terveiket, hiszen a beruházások és fejlesztések mindig egy adott településhez kapcsolódóan valósulnak meg, annak erőforrásaira, agro-ökológiai helyzetére, geográfiai sajátosságaira, zöld vagyonára és a meglévő infrastruktúrára építve – hangsúlyozta Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára 2011. május 5-én, a RENEXPO Central Europe megnyitóján.

Olajos Péter elmondta, hogy nemcsak a cégek és az országok esetében beszélhetünk versenyképességről, hanem a települések, térségek és régiók is vetélkednek azért, hogy a beruházni kívánók őket válasszák. Ezt a futamot csak az az önkormányzat nyerheti meg, amelyik vonzóbb gazdasági környezetet teremt, amelyik reális erőforrásai és lehetőségei figyelembevételével koncepciót alkot és e mögé csatasorba tudja állítani a vállalkozásokat, a lakosságot, az egyetemeket – mutatott rá a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte: ezekben a városban fognak megvalósulni beruházások, itt fognak adózni a beruházók és teremtenek majd munkahelyeket, ezzel is erősítve a települések pénzügyi stabilitását és biztosítva fejlődésüket.

Kifejtette, hogy a városoknak jól felfogott érdekük zöld vagyonleltáruk elkészítése, megteremtve ezzel újból pénzügyi hitelképességüket, ezáltal felmérhetik azt a vagyont - legyen az erdő, park, vízfelület, levegő, talaj, infrastruktúra -, amely az elkövetkező esztendőkben a legnagyobb kinccsé és tőkevonzásuk biztosítékává válik majd.

Olajos Péter felhívta a beruházók, piaci szereplők, önkormányzatok és a finanszírozást biztosítani képes pénzintézetek figyelmét arra, hogy keressék meg a találkozási pontokat, működjenek együtt, hozzanak létre olyan városi koncepciókat, amelyek a városnak új fejlesztési lehetőségeket, a vállalkozóknak piacot, a vidéknek és a hazai iparnak fejlődést, a lakosságnak pedig munkahelyeket biztosítanak, megteremtve ezzel egy alacsony karbon kibocsátású zöldgazdaság alapjait.

Kitért arra is, hogy a 2014-tól 2021-ig tartó, új uniós költségvetési időszak jelentős forrásokat biztosíthat, és hatalmas lendületet adhat a 2020-as célok eléréséhez, a zöldgazdaság európai léptékű húzóágazattá válásához akkor, ha abban a zöld innovációra fordítható források aránya meg kapja a megfelelő súlyt. A kormány az érdekeltekkel lezajlott széleskörű konzultációkon jelzett igényeket szem előtt tartva megteszi, ami a feladata. Megalkotja a legfontosabb stratégiai dokumentumokat és megvalósítja az azokban felsorolt, egy versenyképes zöldgazdaság felépítéséhez szükséges intézkedéseket. Egyszerűsíti az engedélyeztetési eljárásokat és ösztönző szabályozási környezetet teremt, miközben erőfeszítéseket tesz tőke bevonzására az ágazatba a már eddig rendelkezésre bocsátott forrásokon túl – jegyezte meg.

Forrás: Magyarország.hu



cimkék: