Áttörés egy budapesti panelfelújításnál: 60 százalékos energiamegtakarítás!

Egy budapesti panelház komplex felújítása után az első négy hónapban 60 százalékos energiamegtakarítást értek el. Mindez azt jelenti, hogy a hiteltörlesztés kamata és a lakások új fűtésszámlája együttesen is alatta maradt a felújítás előtti fűtésköltségnek.

A jelenleg döntés előtt álló ZBR Panel Alprogram pályázatainak sikerét vetíti előre a Budapest, XVII. Kis utca 3. szám alatti társasház panelprogram keretében végrehajtott korszerűsítése és az abból elért energiamegtakarítási eredmények összesítése - adta hírül a Panel Egyesület.

 

Az elért energiamegtakarítás a felújítás utáni fűtésszezonban - összesen négy hónap alatt - 60 százalékos volt. Ez azt jelenti, a megtakarítás lakásokra vetítve fedezetet nyújt az önrészként felvett hitel havi kötelezettségeire is. Pénzforgalmi szemléletben vizsgálva mindez azt jelenti, hogy a beruházás a tulajdonosok számára azonnal megtérült. A Kis utca 3. szám alatti épület közössége ugyanis a hitelfelvétel miatt megnőtt havi közös költsége és a havi távhő számlájának együttes összege kevesebb, mint a szomszédos, hasonló paraméterű, nem felújított épületé. És ebben nincs benne az ingatlanok értéknövekedése, valamint a nyári hűtési igény csökkenéséből adódó további elektromos energia megtakarítás mértéke.

 

Kis utca 3. épület adatai

 


Teljes bekerülési költség:                       185 millió Ft
Állami támogatás:                                   50 millió Ft
Önkormányzati támogatás:                     50 millió Ft
Tulajdonosi önrész:                                 85 millió Ft
Induló energetikai besorolás:                 „E” kategória
Felújítást követő energetikai besorolás: „B” kategória
Műszaki tartalom: teljes homlokzati hőszigetelés, alsófödém szigetelés, lakások és közösségi nyílászárók cseréje, új kétcsöves vízszintes elosztású fűtési rendszer kiépítése hőmennyiségmérőkkel.

 

Pénzügyi részletek, műszaki adatok

 

A társasház a 2008. évi LFP-2008-LA-2 (ÖM panelprogram) pályázatán nyert el támogatást. Ugyanakkor az épületnél megvalósított műszaki tartalom, valamint a támogatás önrész arány nagyságrendileg hasonló a ZBR Klímabarát Otthon Panel Alprogramjára benyújtott pályázatokhoz. Ebből adódik, hogy a ZBR Panel Alprogramnál jelenleg döntésre váró 646 darab épület tulajdonosi közössége az NFM által most márciusra kommunikált támogatási döntésének kézhezvételét követően jogosan bízhat hasonló eredményekben.

 

A ZBR támogatási rendszerében 33 százalékos alaptámogatás mellé „C” kategóriától felfelé 10-26 százalék közötti bónusz támogatás került meghatározásra. A Kis utca 3. számú épület azonos mutatóiból kiindulva megállapítható, hogy ezen keretek között biztosítható a megtérülés és az eredményesség.

 

A Panel Egyesület felhívja a figyelmet, hogy - a panel program innovációs alapjának tekintett - dunaújvárosi Solanova korszerűsítési program jelen gazdasági körülmények között tömegesen nem alkalmazható. Bár az épület 80 százalékot meghaladó megtakarítást ért el, a felújítás bekerülési értéke a lakásértéket is megközelítette - állítja a Panel Egyesület. Ugyanakkor a „B” energetikai kategóriát megcélzó komplex panel beruházások ár-érték arányában megfelelő keretet biztosítanak 60 százalékot elérő megtakarítással országos tömeges alkalmazásra. A Panel Egyesület úgy véli, hogy az önkormányzatok kihagyásával, pusztán állami pályázatkezeléssel, fenntartható fejlődési pályára lehet állítani a panelrehabilitációt.

 

"Elemzéseink összegzéseképpen bizonyossá vált, hogy komplex beruházásokat lehet biztosítani az Új Széchényi Terv keretébe integrált panelprogrammal olyan módon, hogy a tulajdonosi közösségek önrész terhei gyakorlatilag azonnal megtérüljenek, így többletterhet ne jelentsenek, az állami támogatás (jelenleg CO2-kvóta értékesítési bevételből történik) pedig nagyságrendileg a beruházásokból származó költségvetési bevételekből valamint a szociális kiadások szerkezeténekváltozásából megtérüljenek.

 

Energiapotenciál – Megtakarítási eredmények

 

1. Budapesten a felújítási körben érintett átlagos 52 négyzetméteres 135 légmköbméteres lakás hőigénye 47 GJ. A lakossági fajlagos hőfogyasztás 0,338 GJ/légköbméter volt átlagosan. Körzetenként ugyanakkor kisebb-nagyobb eltérések vannak:


– a vásárolt hőenergiával ellátottak közül Észak Pesten 0,322 GJ/légköbméter, Csepelen és Pesterzsébeten 0,348 GJ/légköbméter.

– a vásárolt és termelt hővel ellátottak közül a Füredi úton 0,316 GJ/légköbméter, Rózsakertem 0,390 GJ/légköbméter

– a tömbkazánoknál: a Keleti Károly utcában 0,268 GJ/légköbméter,a  Toboz utcában 0,411 GJ/légköbméter

 

panelrehabilitacio_ujlak_utca_1Az egyéb célú fajlagos hőfogyasztás átlagosan 0,481 GJ/légköbméter évente, de nagyobb szórással, mint a lakásoknál: 0,286 – 0,798 GJ/légköbméter. Ezek közül egyre többen igyekeznek leválni. Az intézményi fogyasztók közül a legkárosabb a tízszintes lakóházak közé telepített „lepények” (iskolák, óvodák) leválása, mert egyéb, a közösségnek okozott számos hátrány mellett a környező házak homlokzatára füstölnek.

 

2. A panelos és iparosított technológiával épített épületek felújítást megelőző állapotban „E” és ettől rosszabb kategóriában helyezkednek el. A ZBR pályázati adataira alapozva megállapítható, hogy a „B” kategória eléréséig átlagosan 4-6 kategóriaugrás valósul meg.

 

3. Az átlagos panelpályázatban érintett épületeknél épületszinten a „B” kategória elérése esetén 50-60 százalék közötti fűtési hőmegtakarítás valósul meg, ami átlagos 50 m2-es lakásméretre vetítetten 1,5-1,8 millió forintba kerül.

 

4. A Fővárosban (mintavételben érintett: 100 épületkezelő) elvégzett vizsgálataink szerint a 45-55 százalék közé tehető támogatási intenzitás esetén a tulajdonosi közösségek 85 százaléka hajlandó az önrész teher vállalásával a következő 3 éven belül a programban résztvenni. Megjegyezni érdemes, hogy azon tulajdonosi közösségek nem vállalják a programban történő részvételt, amelyek az épület egyébirányú beruházása (távhőleválás miatti kazán kiépítés miatti hitelteher stb.) jelenleg pénzügyileg leterheltek, vagy ahol az eladósodottság jelentős mértékű.
Egyben megállapítható, hogy a 45 százalékos alacsonyabb támogatási intenzitás esetén a közösségek vagy nem, vagy csak részleges korszerűsítéssel vágnának bele, ami hosszútávon a problémát nem oldja meg.

 

5. Számításaink szerint átlagos adatokat figyelembe véve a „B” kategória elérését feltételezve 650 ezer lakás így a teljes országos állomány felújítási igénye 1000-1100 milliárd forint közé tehető, ami átlagosan 50 százalékos támogatási intenzitást figyelembe véve 500-550 milliárd forintba kerül az államnak.

 

6. Elméletben a panel és iparosított technológiával épített épületek „B” kategóriát eredményező felújítása esetén országosan 17-18 PJ megtakarítás válik elérhetővé. A teljes lakásállomány korszerűsítése esetén elvben elérhető primerenergia-megtakarítás és annak bekerülési költségeihez viszonyítva az 50 százalékos panelos és 30 százalékos egyéb lakásállomány támogatási mértéket feltételezve az 1 PJ egységre vetített támogatási költség hasonló mértékű. Ez rámutat, hogy amennyiben azonos támogatási hányadot élvez az összes lakásfelújítás akkor a mérleg, így az eredményesség a panelos épületek hatékonyságát mutatja. 

 

A Kis utca 3. épület kiemelkedő eredménye egyben rámutat, hogy a megközelítőleg részben vagy teljesen korszerűsíteni szükséges 650 ezer panel és iparosított technológiával épített lakás energiamegtakarítást eredményező felújítása 2020 évig befejeződhet.

 

Forrás: Sajtóközlemény/ Bautrend



cimkék: