Az épületek 80%-a még a jelenlegi energetikai szabványoknak sem felel meg

„Szakmai berkekben hangoztatott, de alig publikált vélemények szerint az új gondolkodásmód a mindennapi munkában nem igazán érhető tetten. Már a tervezés szakaszában szükséges lenne megteremteni az energiahatékonyság növelésének megoldásait. Ezzel szemben nincs összhang...

... az építész, az épületgépész, a kivitelező, és az építtető között az épületenergetikai megoldások területén. Ma még gyakorlatnak tekinthető, hogy az építész nem egyeztet az épületgépésszel, nem veszi figyelembe az új és hatékony építési termékek megjelenését, ragaszkodik a szokásos gyakorlathoz. Az épületgépészek nagy része szintén figyelmen kívül hagyja az energiahatékonyság növelésének épületszerkezeti lehetőségeit, egyébként sem tudja jól megoldani a feladatot, mivel az építész nem hagyott számára megfelelő helyiséget” – hívja fel a figyelmet Varga István szakmai igazgató egy 2011. október 19-i interaktív vitafórum problémafelvetésére. A piacon tapasztalható aktuális kihívások felsorolását folytatva a szakember hozzátette: a kivitelező olyan tervekkel szembesül, amit nehéz, vagy költséges megvalósítani, vele egyáltalán nem egyeztetnek, pedig lennének javaslatai. Az építőanyag-gyártó értetlenül nézi, hogy energiatakarékos kiváló új termékét miért nem használják. Az épületet üzemeltető, használó, az ingatlanértékesítő többnyire kész helyzetet kap, kezdjen vele, amit tud, a piaci visszajelzések csak utólag válnak ismertté – ha ismertté válnak. Kérdés, van-e egyáltalán, aki a folyamatban szakszerűen vizsgálja egy épület, illetve a beépített berendezések élettartamköltségének alakulását?

A fenti kérdések október 19-én élőben is elhangzanak egy rendhagyó formájúra tervezett konferencián, amelynek napirendje ezúttal nem a tervezéssel, hanem a piaci oldallal kezdődik majd, az ingatlanszakma képviselőinek hozzászólásával, a piaci elvárásokkal, majd a felkért építészek, gépészek, szakemberek, kivitelezők, szólnak a témához – felkérve vagy kéretlenül –, javaslatot tesznek majd a megvalósíthatóságra, a fenntarthatóságra, illetve arra, hogy milyen gazdaságpolitikai eszközök, ellenőrzések, jogszabályok, ösztönző rendszerek szükségesek az elvárt eredmények eléréséhez. A vitafórumba az esemény fővédnökei, Bencsik János, az NFM klíma- és energiaügyért felelős államtitkára, Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke valamint Noll Tamás, a MÉK (Magyar Építész Kamara) elnöke. A kamarákon kívül szakmai partnerként részt vesz és elmondja véleményét a témában érdekelt szinte valamennyi szakmai szövetség vezetője és képviselője.

A cikk folytatása elolvasható az Üzleti hírszerzés portálon.



cimkék: