Beruházás: négy vasi falu környékén tizenhat szélturbina épülhet

Többéves előkészítő munka eredményeként jó esély van arra, hogy négy település is bekapcsolódhat a megújuló energiát hasznosító folyamatba.

Minden részletre kiterjedő munka után, pontos és alapos méréseket követően Gór, Hegyfalu, Répceszentgyörgy és Szeleste határában találtak alkalmas helyet tizenhat szélturbina elhelyezésére a Hárskúti Megújuló Energia Központ - amely teljes mértékben elkötelezett a megújuló energiaforrások magyarországi hasznosításának elterjesztésében - munkatársai.

A zöldenergiát hasznosító beruházás projektjéhez elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány, jelenleg a kiviteli tervek előkészítésén dolgoznak. A szélmotorok helyét kijelölték, és az érintett földtulajdonosokkal már a területhasználati szerződésekről tárgyalnak a beruházók képviselői.

 

A fejlesztés miatt módosítani, illetve aktualizálni kell a települések rendezési terveit. A hatályos jogszabályok szerint ezt az önkormányzatoknak már meg kellett volna tenniük, illeszkedve az országos és megyei fejlesztési előírásokhoz. A szélerőpark-beruházás e tekintetben jelentős megtakarítást jelent számukra - ez megint csak hasznos az érintett önkormányzatoknak -, hiszen a hosszabb távra szóló tervek aktualizálásának költségeit a szélerőmű-projekt előkészítésével megbízott cég finanszírozza.

 

A tiszta energia előállítása, felhasználása környezetvédelmi és anyagi szempontból is nagy jelentőséggel bírhat a településeken, hiszen a beruházás megvalósulását követően iparűzési adóban és egyéb szolgáltatásokban is előnyökhöz juthatnak majd.

 

Arról egyelőre nincs információnk, hogy mikor fogják igába a nyugat-dunántúli szelet a négy falu környékén. Vas megyében egyébként Vépen állították föl az első szélgépet öt éve, azóta Ostffyasszonyfán és Vönöckön is munkába állítottak egy-egy turbinát.

Forrás: Vasnépe



cimkék: