Ismét energiagazdálkodási képzést indít a REKK

A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetével közösen idén februárban ismét elindítja Energiagazdálkodási szakközgazdász/specialista másoddiplomás képzését, közgazdász, műszaki, jogi valamint agrárgazdasági végzettségű szakemberek számára. A képzés ideje: 2 félév.

 

Az akkreditált, energiagazdálkodási szakközgazdász illetve energiagazdálkodási specialista képesítést nyújtó két féléves program tavaly debütált. Ez az első olyan képzés Magyarországon, amelyben a résztvevőknek alkalma nyílik arra, hogy a versenyző, liberalizált villamos energia- és gázpiacok uniós és hazai jogszabályi, szabályozási környezetéről, valamint ezen piacok szerkezetéről, működési sajátosságairól átfogó, módszertanilag megalapozott ismeretekhez jussanak a hazai felsőfokú képzés keretein belül.

A program alapozó tárgyai között a mikroökonómia és piacszerkezetek mellett az állami szabályozás elmélete és gyakorlata, valamint a hazai és uniós verseny- és energiajog megismerése is helyet kap.

A módszertani tárgyak az energetikai vállalkozások vezetéséhez nélkülözhetetlen, szektor specifikus adatelemzési, számviteli és kontrolling, illetve befektetés elemzési ismereteket tárgyalják. Végül a program szaktárgyai a villamos energia, a földgáz valamint a megújuló energia piacok működésével kapcsolatos hazai és nemzetközi tapasztalataikat dolgozzák fel, érintve többek között a liberalizációs modellek, az energiakereskedelmi rendszerek és energiatőzsdék, az európai üvegházgáz kereskedelmi rendszer vagy a megújuló energia támogatási rendszerek megismerését. A program részét alkotja még az energia ellátásbiztonság hazai és nemzetközi vonatkozásainak elmélyült megismerése, valamint az energiaszektort terhelő szociális problémák kezelésére szolgáló szabályozási technikák áttekintése. A programot Kaderják Péter a Corvinus Egyetem Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője irányítja.

Forrás: Portfolio.hu



cimkék: