Küszöbön a kormány energiastratégiája

November 15-én bocsátják szakmai egyeztetésre a kormány hosszútávú energiastratégiáját - jelentette be Bencsik János csütörtökön egy energiapolitikai konferencián.

A készülő energiastratégia fő pillérei az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság, a versenyképesség és a gazdaságélénkítés. Bencsik János szerint az új Széchenyi-tervben lesznek majd olyan fejlesztési programok, amelyek lehetővé teszik, hogy a hazai vállalatok jobban bekapcsolódjanak az alternatív energiatermelésbe.

Az energetika az unió mostohagyermeke, egyelőre nem kap megfelelő súlyt és támogatást – mondta Herczog Edit EP-képviselő. Jelenleg 3,81 milliárd eurót különítettek el erre a célra, ennek nagyjából a két százalékát meg kellene próbálnunk lehívni. Szerinte Magyarországon egy 60-as évekhez hasonló energiabummra lenne szükség a megújulók terén, ehhez azonban sokkal több innováció és külföldi tőke szükséges.

Bencsik János szerint a megújuló kitermelhető energia akár az éves energiaszükséglet 36 százalékát is képes lenne biztosítani, ehhez azonban hosszútávú program szükséges, amely szerkezetében módosítani tudja az ország energiaellátását. Mint ismeretes, az Unió felé hazánk vállalta, hogy az ország teljes energiafelhasználásának 13 százalékát megújuló forrásokon termeli meg 2020-ra.

Az államtitkár szerint az alternatív energia arányának növelése az új Széchenyi-tervnek is az egyik kitörési pontja, ami lehetőséget ad a munkahelyteremtésre, a hazai zöldipar kialakítására, és új területet nyit meg a kutatás-fejlesztés, az innováció számára.

A konferencián előadást tartott Jászay Tamás a műszaki egyetem professzora is. Szerinte fontos a megújuló energia támogatása, de nem szabad elfeledkezni a már meglévő erőművek korszerűsítéséről, és az energiahatékonyság növelésének szükségességéről sem.

Forrás: Index



cimkék: