Megjelent a módosított országos építési szabályzat

Az építményt és annak részeit úgy kell tervezni és megvalósítani, az ehhez szükséges anyagokat pedig megválasztani, hogy a működtetéshez szükséges energiafelhasználás a lehető legkisebb legyen - egyebek mellett ezt tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet (OTÉK) módosítása, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A megújuló energiaforrásból származó energia felhasználásának lehetőségét a tervezési programban minden esetben vizsgálni kell. Például a takarékos vízfelhasználást, a csapadék-, a talajvíz és a szürke - a használat után tisztított - víz használatát. A rendelet megnevezi az energia visszanyerést - a hőcserélő alkalmazását -, és az épületgépészeti berendezések energia hatékony üzemeltetését. Külön kiemeli a bontott építőanyagok szakszerű újrahasznosítását.

A fényszennyezés is bekerült a szabályba. Az épületeket úgy kell megvilágítani, hogy az ne okozzon fényszennyezést a horizonton. Különösen a köz- és díszkivilágítások, valamint a fényreklámok okozhatnak fényszennyezést.

A módosított OTÉK - a szintén módosuló építési törvénnyel együtt - a jövő év első napján lép hatályba.

Forrás: Magyarország.hu



cimkék: