Megújuló energia élménypark az Árkádban

A megújuló energia hasznosítás módjainak és eszközeinek megismertetésére látványos, működő maketteket és berendezéseket bemutató élményparkot hozott létre a Sokoró Natúrzóna Nonprofit Kft. az Új Széchenyi Terv pályázati program támogatásával.

hétfői megnyitón Hahner Klaudia, az Árkád Pécs Bevásárlóközpont igazgatója köszöntötte a megjelenteket és örömét fejezte ki, hogy létrejöhetett a kiállítás. Erb József, pécsi önkormányzati képviselő a megújuló energiaforrások előtérbe kerüléséről szólt, kiemelve a környezetvédelemre és a megtakarításokra ható pozitív szerepét. A bemutatót rendező Sokoró Naturzóna Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója, Enyingi Tibor szintén a „tiszta” energia jelentőségét hangsúlyozta és köszönetet mondott a kiállítás szervezését segítőknek.

A társadalmi-családi oktató és tudatosító program Debrecenben, Pécsett és a Győrött nagy bevásárló központokban több tízezer embernek ad ötleteket arra, hogyan spórolhat az energiával, mi mindenre alkalmas a Nap, a Föld, a szél ereje. Nem a drága, készen vásárolható berendezésekről, hanem a „csináld magad” energiáról és energiatakarékosságról szól a „Nap sugara – otthonunk melege” című interaktív bemutató.

A megújuló energia az egyik legdivatosabb és az embereket leginkább foglalkoztató téma napjainkban. Ugyanakkor a legtöbb káros és már-már kóros információ e téma körül kering. Talán a legjobb szó arra, ami ezt jellemzi nem az információbőség, sokkal inkább az információ zűrzavara.

A mai kor embere a függőségek embere. A mai embert ha „kihúzzák a konnektorból”, akkor létezése kérdésessé válik. A központi energiaszolgáltatók rettegnek attól, hogy a megújuló energia az egyes állampolgár szintjén elérhető áron, gazdaságosan piacra lép. A megújuló energia világa erről szól, hogy saját létezésünk és szükségleteink kielégítésének alapját képező energiát, hogyan tudjuk a környezetünkkel barátságban hasznosítani, úgy, hogy ezzel senkinek nem ártunk és mi magunk is jól járunk.

 

A kiállítás a Győri Árkádban februártól lesz megtekinthető!

A megújuló energiás képgaléria és a cikk folytatása elolvasható a Pécsi Napilap internetes honlapján.



cimkék: