Soha nem engedtünk annyi üvegházgázt a levegőbe, mint tavaly

Rekordot döntött 2010-ben a globális szén-dioxid-kibocsátás - derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) friss jelentéséből. Ennek oka az, hogy a világ ipari termelése lassan fellendül a válság után. A legtöbb üvegházhatású gáz az energiatermelés miatt kerül a levegőbe.

2009-ben csökkent az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátása a válság hatására visszaeső ipari termelés miatt. Ehhez képest 2010-ben már 30,6 gigatonna szén-dioxidot bocsátottak a föld légkörébe, ami csaknem öt százalékkal több, mint az előző rekord, a 2008-as  29,3 gigatonna és a 2009. évi 29 gigatonna.

Az évtized végéig az elektromos áram termeléséhez kapcsolódó kibocsátás mintegy 80 százaléka rögzített, nem fog csökkenni: olyan erőművekből származnak, amelyek már üzemelnek, vagy amelyek éppen építés alatt állnak - figyelmeztet az IEA.

Fatih Birol, a szervezet vezető közgazdásza szerint a kibocsátás "jelentős" növekedése komolyan hátráltatja a klímaváltozás súlyosabb következményeinek elkerülését, vagyis azt, hogy a  Föld átlaghőmérséklete ne növekedjen 2 Celsius-foknál többel az iparosodás előtti hőmérséklethez képest.

A tavalyi, mexikói klímacsúcson elfogadott előirányzat teljesítéséhez az szükséges, hogy az az üvegházhatású gázok koncentrációja hosszú távon ne haladja meg a 450 részecske/millió (ppm) szintet. Ez azt jelenti, hogy a világ energiaipari szén-dioxid-kibocsátása nem nőhet 32 gigatonna fölé  2020-ra. A kibocsátás növekedési üteme így nem lehet nagyobb az évtized végéig, mint amennyit egy év alatt nőtt - figyelmeztet az IEA.

Forrás: Origo.hu



cimkék: