Szabadulás az energiafüggőségtől

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága, a Fenntarthatóság Felé Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Közép-Kelet Európai Bankfigyelő Hálózat közreműködésével „Szabadulás az energiafüggőségtől” címmel 2011. február 2-án rendezett konferenciát a Parlament Vadásztermében.

A rendezvény célja az Európai Unió soros magyar elnökségéből adódó, energetikai téren felmerülő lehetőségek számbavétele, különös tekintettel a hazai fosszilis energiahordozó-felhasználás csökkentésre, illetve a Nabucco gázvezeték szükségességének elemzésére.

A nap házigazdája Jávor Benedek, az országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke volt. A meghívott előadók és panelbeszélgetések vezetői: Toldi Ottó, Sergey Solyanik, Oláh Lajos, Szabó Tímea, Feiler József, Hetesi Zsolt, Koncz Ferenc, Gyulai Iván, Czakó Veronika, Ondrej Pasek, Simor Árpád, Somogyvári Imre voltak.

Az előadások után elhangzott hallgatói kérdések árnyalták az elhangzott témákat. A fosszilis energiahordozók általános problémáin, klimatikus hatásain kívül szóba került, mikorra jutunk el addig a pontig, amikor már egyáltalán nem lesz a Földön belőlük. Milyen szociális, társadalmi vonzatai vannak és lesznek a kimerülésnek. (Ilyenek a napjainkban Egyiptomban zajló események, ott néhány éve merültek ki a fosszilis energiaforrások.)

A megújuló energiaforrások alkalmazásának kiterjesztésével megbízhatóbb, jobb eredmények érhetők el. Az előadók felhívták a figyelmet arra a néhány kisvárosra, falura, amelynek lakói már felismerték, miként használhatják ki a megújuló energiaforrásokat.

A 2020-ra kijelölt célok (20 százalékkal kell csökkenteni a fosszilis energia felhasználását, és húsz százalékra növelni a megújuló energiák arányát) megvalósítása érdekében belátható, milyen sürgős a feladatok megkezdése. 2050-ig is világos a cél, az 1990-ben mért üvegházhatású gáz kibocsátás mennyiségének 85–90 százalékkal való csökkentése.

A rendezvényen elhangzott, mit is tartalmaz a Klímatörvény, hogyan lehet a fogyasztásokat csökkenteni, melyek lehetnek az energiahatékonyság lépései, és mik az EU-alapok adta lehetőségek.

Az emberiség hatalmas változás előtt áll. Ezzel lassan mindenki tisztába kell, hogy legyen: a hétköznapi emberek és a jóval nagyobb hatáskörrel és döntéshozatallal rendelkező vezetők is. Ahhoz, hogy a fosszilis energiahordozók kimerülésével is megfelelő környezetben élhessünk tovább, minőségileg kell változtatni a természetet kizsákmányoló fogyasztói magatartásunkon. Az igények csökkentésével és a megújuló energiaforrások használatának elterjedésével érhető el a kitűzött cél.

Forrás: Bautrend



cimkék: