Energiatámogatás: változhat a szélirány

Készül a megújuló energiahordozók 2012. január 1-jétől hatályos támogatási rendszere. A hazai szakmai vélemények szerint a szélenergiával termelt áram mai kötelező átvételi rendszerének és átvételi árának a fenntartása mellett hosszabb távon akár a harmadára is csökkenhet az így előállított áram ára.

A szél ingyen fúj, ám ahhoz, hogy a hasznosítását célzó beruházás megtérüljön, világszerte támogatásra van szükség. „Nem a szélpark létesítését, hanem az általa termelt villamos energia piacra kerülését kell ösztönözni. Ezt teszik minden országban, ahol szem előtt tartják a megújuló energiahordozók hasznosítását és a környezetre káros anyagok kibocsátásának csökkentését” – mutatott rá a Világgazdaságnak Hoffmann László.

A Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) elnöke szerint a meglévő, azaz a beruházás megtérülési idejére érvényes kötelező áramátvételi rendszer és a kilowattóránként 30,36 forintos átvételi árszint az a határvonal, amelynél a beruházók érdemesnek tartanak újabb szélparkokat létesíteni, hogy a támogatási időszak lejártával beérjen a projektek gyümölcse: a harmadára is eshessen a villamos energia termelői ára, s így csökkenhető legyen a mostani 45-55 forintos végfelhasználói ár is. Persze növelni szükséges a széltornyok számát is. Hoffmann László úgy véli, az Európai Bizottság és az OECD tanulmányai, valamint az európai tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a zöldtámogatások esetében a másik Európában használt támogatási mód, az úgynevezett zöldbizonyítvány-rendszer nem éri el a kívánt hatást.

Német, dán és osztrák példákat hoz a várható árcsökkenés bizonyítékaként. Németországban 2008-ban az akkor 68 eurós megawattonkénti fogyasztói ár 4-5 euróval esett a szélenergia hasznosításának köszönhetően. A német beépített kapacitások mintegy ötödét, 25 ezer megawattnyit szélerőművek képviselnek, az arányt 2020-ra 30 százalékra akarják emelni.
A szakember közhiedelemben lévő téves elképzelésnek minősíti azon ellenérveket, melyek szerint Magyarország „széllel kevésbé jól ellátott”, mint a példákban hozott országok, hogy a költségeket növeli, hogy a szélpark kapacitásaival azonos egyéb, például szivattyús tározós erőművet kell létesíteni tartalékként, a beruházások pedig inkább a külföldi termékek és technológiák importját, mint a hazai gyártók szállításait ösztönöznék.

„A szakma képzett egy mutatót, amelyből kiderül, hogy egy-egy széltorony csúcsra járatva egy év alatt hány órát üzemel. E szám szerint jók a hazai adottságok, és van másik mutató is: az energiahivatal tavaly visszavont, 410 megawattnyi szélkapacitás létesítésére kiírt tenderére 1300 megawattnyi ajánlat érkezett.

Szivattyús-tározós erőműre a magyarországi villamosenergia-hálózatban nem elsősorban az áramtermelés alig egy százalékát adó szélerőművek, hanem az új paksi blokkok miatt lesz szükség. Ettől függetlenül a szélenergiával előállított áram majdani árában már ennek a költségét is figyelembe vették.

„A projektek hazai beszállítói arányánál a közel harminc százalék reális, ez azonos az iparági átlaggal. A szélenergia-ipar Európában közel 150 ezer főt foglalkoztat, közöttük már most is vannak hazai beszállítók. Kétségtelen, hogy a háttéripar letelepedése számára is vonzó lenne, ha a szélenergia-kapacitások itthon is ezzel párhuzamosan bővülhetnének.” Hoffmann László  szerint nem időszerű ezt számon kérni, amikor például a bizonytalan értékesítési lehetőség miatt 2005-ben nem tudott Magyarországon megtelepedni a világ egyik vezető szélturbinagyártója, a spanyol Gamesa. Közvetve, az alacsonyabb áramár gazdaságélénkítő hatásán keresztül viszont a szélparkok is hozzájárulnak az új munkahelyek létesítéséhez.