Szélenergiával hajtott autó

Csaknem két és félezer kilométert tett meg Ausztráliában egy német mérnökök által kifejlesztett, mobil szélturbinával felszerelt autó.

Az önmagában mindössze 80 kilogrammos kocsira 120 kilós lítium-ion elemet szereltek, amelyet éjszakánként töltöttek föl egy hordozható szélturbina segítségével. A nyitott, kissé versenyautó-szerű, karbonszálas testű kocsi kerékpárgumikon fut, végsebessége eléri a 90 kilométer/órát.

Dirk Gion és Stefan Simmerer, a Wind Explorer nevű prototípus építői és első utasai több mint 5 ezer kilométert tettek meg a kocsival Ausztráliában: ebből 2480 kilométeren keresztül az eltárolt szélenergia, 480 kilométeren át speciális sárkányvitorla és 2100 kilométer hosszan a villamoshálózatról feltöltött elem hajtotta a járművet. A konnektoros töltést akkor használták, ha éjszaka nem volt elég erős a szél, ám ennek költsége az egész úton együttvéve is mindössze tíz ausztrál dollárra (kétezer forint) rúgott.

"Ez az első "útképes" szélhajtotta autó, amely ilyen távolságok megtételére alkalmas, és egyértelműen az első sárkányvitorlás autó, amely a világ bármely útján közlekedhet" - fogalmazott a két fejlesztő, akik azért elismerték, hogy a kocsi még nem áll készen a mindennapi használatra.

Elmondásuk szerint a Wind Explorer első komoly próbaútjával azt akarták igazolni, hogy már létezik a technológia, amelynek segítségével befoghatók a megújuló energiaforrások autók meghajtására, még olyan nehéz körülmények között is, mint a kijelölt ausztrál útvonal.

A hétfőn Sydneyben véget ért út márpedig meglehetősen kemény körülmények között zajlott: a dél-ausztráliai Nullarbor-síkságon való átkeléskor a hőmérséklet 50-60 Celsius-fok köré is felkúszott, ami azzal fenyegetett, hogy túlhevül az elem. "A forró levegő úgy csapott be a kocsiba, hogy majdnem megégette a bőrünket, aztán alig három napra rá már 7 fokban fagyoskodtunk" - idézte fel Gion és Simmerer. (MTI)

 

 
Forrás: Zöldtech


cimkék: szélenergia