2012.07.02.
Megfeleződött a KÁT támogatás
Tavaly feleakkora ártámogatást kaptak a KÁT rendszeren keresztül a hazai erőműtársaságok együtt, mint egy éve. A 2011-es 41,2 milliárd bő fele jutott a megújuló alapú termelőkre, kevesebb a hővel kapcsoltan áramot termelőkre, s csak jelzés értÉkű a hulladékot hasznosítókra.
2012.06.19.
Alakuló útiterv a biztonságos és versenyképes európai energiaszektorért
A TTE Energia Tanács 2012. június 15-én tartotta ülését Luxembourgban. A tanácsülésre a soros dán elnökség tanácsi következtetés tervezetet nyújtott be a 2050-ig tartó energia útitervről szóló bizottsági közleményről. Az elnökség tájékoztatta a Tanácsot, hogy sikerült megállapodásra jutni az Európai Parlamenttel az új energiahatékonysági irányelv-tervezet szövegéről. A magyar küldöttséget Kovács Pál klíma- és energiaügyi államtitkár vezette.
2012.06.19.
Ismét rekordmennyiségű energiát fogyasztottak a világon
2011-ben 2,5%-kal növekedett a világ elsődleges energia-felhasználása. A fejlett országok esetében 1%-on belüli fogyasztáscsökkenés volt megfigyelhető, míg a Kína vezette fejlődők energiaéhsége 5,4%-kal növekedett tavaly. A fukusimai baleset hatására érezhetően csökkent a nukleáris alapú energiatermelés, azonban érdemi növekedést mutatott a szénfogyasztás és a megújuló energiaforrások felhasználása - derül ki a héten megjelent, BP Statistical Review 2012 kiadványból.
2012.06.13.
Klímapolitika címmel kormányzati honlap indult
2012. május végén nyílt meg a NFM gondozásában a kormányzati Klímapolitika honlap, hogy áttekinthetően tegye elérhetővé a klímapolitikához kapcsolódó hivatalos információkat.
2012.06.13.
Az épületek és a közlekedés zöldüljön a kvótapénzből
A Magyar Energiahatékonysági Intézet Kft. (Mehi) javaslata szerint a szén-dioxid-kibocsátási kvóták árveréséből származó évi 30 milliárd forint fele az általános költségvetésbe kerülhetne, míg a kötelezően a klímavédelemre fordítandó részt elsősorban tömegközlekedési járművek cseréjére, illetve Nemzeti Felújítási Alap létrehozására kellene fordítani
2012.06.13.
2030-as megújuló energia célokat kér a Bizottság
A megújuló energiák tagállami támogatási rendszereinek egymáshoz közelítését kéri szerdán elfogadott közleményében az Európai Bizottság. A testület a dokumentumban körvonalazza a 2020 utáni időszakra vonatkozó uniós megújulóenergia-politika javaslatát, amellyel 2013-ban állhat elő Brüsszel.
2012.06.13.
Még sosem költöttek ennyit megújuló energiára
Rekordot döntött tavaly a megújítható energiaforrások, a napenergia, a szélenergia és a biogáz kiaknázásra világszerte fordított beruházási összeg: összesen 257 milliárd dollárt (205 milliárd eurót) fordítottak e célra, 17 százalékkal többet mint 2010-ben.
2012.06.13.
A költségek folyamatosan csökkennek a megújulóknál
Évről-évre olcsóbb a megújuló energiaforrásokból nyert áram – állapította meg a megújuló energiák nemzetközi ügynöksége (Irena), amely Abu Dhabiban tevékenykedik.
2012.06.13.
IEA: 36 ezer milliárd dollárnyi tiszta energetikai beruházásra van szükség
Több ezer milliárd dollárnyi beruházásra van szükség az évszázad közepéig a tiszta technológiák piacán, hogy kordában lehessen tartani az üvegházhatást okozó CO2-kibcsotását, állapítja meg az IEA legújabb jelentésében.
2012.06.06.
Gyengén szigeteltek a magyar ingatlanok
Magyarországon jellemzően gyengébb minőségű és vékonyabb szigetelést alkalmaznak a lakástulajdonosok, mint az indokolt lenne − derül ki a Knauf Insulation felméréséből.
2012.05.30.
Gyors összeomlást jósolnak az úttörő klímamodellezők
Hamarabb válik visszafordíthatatlanná a globális felmelegedés - mondja az az amerikai és norvég kutató, akik 1972-ben először modellezték számítógéppel a gazdasági, társadalmi növekedés határait. A társadalmakat felforgató hatások 2050 után lesznek igazán tapasztalhatók, addig szerintük még elleszünk valahogy. Kritikusaik szerint viszont kihagyták a számításból az emberi találékonyságot és a piacok erejét.
2012.05.16.
Környezetvédelemre a cégek ötöde sem költ
A Magyarországon működő, 20-nál több embert foglalkoztató feletti cégek 17 százaléka vállal önkéntesen környezetvédelmi költségeket - derül ki a GKI gazdaságkutató Fenntartható Fejlődés Évkönyvéből.
2012.05.16.
Új Energiahatékonysági Irányelvet
Az EU dán elnöksége 2012 első felében el akarja fogadtatni az új Energiahatékonysági Irányelvet, amely jelentős változásokat hozhat a magyar gazdaság és a magyar emberek számára.
2012.05.16.
Épületenergetikai szakosztály alakult
Az energiaellátásban jelentős változások mentek végbe a világon és ezen belül Magyarországon.
2012.05.16.
Magyarország okölábnyoma EU-dobogós, de így is fenntarthatatlanul nagy
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az emberiségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, 2012. évi Élő Bolygó Jelentése (Living Planet Report) szerint.
2012.05.09.
Kína is az energiatakarékosság felé fordul
Az új építkezéseken belül 30 százalékra emelné a zöld építési projektek arányát 2020-ra a kínai vezetés - számol be az MTI a kínai pénzügyminisztérium és a lakásügyi és településfejlesztési minisztérium közleményére hivatkozva.
2012.05.09.
Drámai klímaváltozást jósol a Római Klub
Több aszályra és áradásra, a kártevők és az extrém időjárási események elszaporodására számíthat a bolygó az évszázad közepétől. A nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozó agytröszt, a Római Klub most közölte friss jelentését.
2012.05.03.
Kötelező tervtanács vagy tervzsűri?
Az épületgépészet részaránya manapság az épülettípusok jó részénél akár az ötven százalékot is meghaladja. Mint tudjuk, ez a szám sajnos nincs arányban sem a tervezési díjjal, sem az egyéb megbecsülési, de felelősségi formákkal sem. Változtassunk rajta!
2012.05.03.
A megújuló energia csak Angliában több ezreknek biztosít munkát
A megújuló energiára alapuló ipar 110 ezer embernek biztosít munkát Angliában és számítások szerint 2020-ra ez a szám 400 ezerre nő - írja egy új jelentés, mely arról is beszámol, hogy ez az iparág 12,5 milliárd fontot hoz az Angol gazdaság számára.
2012.05.03.
A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai
A Pro Energia Alapítvány 2012. április 12-én konferenciát szervezett Budapesten, a Vajdahunyad Várában, "A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései, új kihívásai" címmel, neves tudósok, egyetemi tanárok, állami vezetők, szakpolitikusok, energetikai szervezetek és szakértők részvételével.
 
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>